Szándékosan nekiment, majd összeverte felesége szeretőjét egy férfi Kazincbarcikán
Kiszálltak a kocsikból, szitkozódtak, majd jött a gázolás és az ütlegelés. A sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az újonnan épült budapesti lakások átlagos négyzetméterára 1,28 millió forint
A használtaké még éppen egymillió alatt van. A lakásdrágulás üteme egyelőre országszerte visszafogott.
Az ATV szerint az utóbbi hónapokban legalább 18-szor keresték meg Magyar Pétert
A Tisza Párt vezetője a csatorna Hit Gyülekezetén keresztüli NER-es kötődésére hivatkozva kijelentette, ezentúl messzire elkerüli az ATV-t.
Megszűnik a kokszgyártás a dunaújvárosi vasműben
Dunaújvárosban megvárták a választás éjszakáját, majd reggel bejelentették: leállnak a kokszoló kemencék. Ha pedig leállnak, újra már nem fognak indulni – vélik a dolgozók.
Magyar rendőrök is őrzik a rendet a foci-Eb-n
A harminckét fős rendőri egység „segítő-támogató erőként” vesz részt a németországi sporteseményen.
Július elején két hétre leáll az MVM áramszámlázási rendszere
A leállás a személyes és az online ügyfélszolgálati és a mobilapplikációs ügyintézést is érinti.
Szoboszlai a 20. legértékesebb labdarúgó a németországi Európa-bajnokságon
Nem volt még olyan kontinenstorna, amelyen magyar focista ilyen előkelő helyen szerepelt volna.
A szlovének fele támogatja az eutanáziát, a kannabisz gyógyászati célú termesztését és otthoni...
Csakúgy, mint az elsőbbségi szavazati jog bevezetését az általános választásokon – derült ki az EP-választásokkal párhuzamosan tartott szlovéniai véleménynyilvánító népszavazáson.
Viccország – ennyit reagált Majka a Petőfi Zenei Díjra
Mást nem is szólt ahhoz, hogy a közmédia könnyűzenei díjátadóján Ákosé lett az év koncertje, Freddie-t pedig az év férfi előadójának választották.
Pénzintézet ügyintézőjének adta ki magát, így csalt ki ismeretlenektől pénzt
A férfi a saját barátnője és egy ismerőse számláját is arra használta, hogy a becsapott ügyfelek pénzét utalta rájuk, amit aztán a számlatulajdonosokkal vetetett fel.
Kövess minket Facebookon is!