A szexuális irányultságot szabadon megélni őrülten felszabadító dolog

Képzeljünk el egy világot, ami egy kicsit más, mint a miénk. De tényleg csak kicsit. A legtöbb dologban nem is lehet észrevenni a különbséget. Ugyanúgy emberek, állatok, növények és gombák alkotják az élővilágot, ott is városok, falvak vannak, ott is létfontosságú a víz és a táplálék, azt a világot is a nap melegíti. Az emberek ott is oxigént lélegeznek be és szén-dioxidot lélegeznek ki, ott is ugyanúgy működik a gravitáció, mint itt, és a Pitagorasz-tétel is pontosan ugyanúgy érvényes. Ott is voltak véres, kegyetlen háborúk és emberellenes, rettenetes események, de hatalmas és fantasztikus felfedezések is.

De egy különbség mégis van.

Az, hogy bizonyos dolgok abban a világban nem egyszer csak kiderülnek vagy eldőlnek, és onnantól akkor úgy is maradnak, hanem ezekben a bizonyos dolgokban lehet olykor-olykor másképp dönteni. Vagy olykor-olykor alakulhatnak másképp. Nem kötelező jelleggel, nem szükségszerűen, de lehet.

Kicsit bizonytalan, talajvesztett érzés lehet ezt innen, a mi világunkból elképzelni, mert a mi gondolkodásunk azért alapvetően a binaritásra és dichotómiákra épül, az ad nekünk biztonságot, de abban a másik világban az a természetes, hogy bizonyos dolgok fluidak.

Sőt. Ott épp ez adja a biztonságot.

Az, hogy attól, hogy egy férfi megnéz egy másik férfit, még nem biztos, hogy meleg lesz, mint ahogy egy nő sem válik rögtön leszbikussá attól, ha homoerotikus álmai vannak. Ott, abban a világban a szexuális orientáció nem különösebben meghatározó.

Persze ott sem mindegy, hogy ki kihez vonzódik, és ott is jóval többen vannak a magukat heteroszexuálisnak vallók, mint a nem, de az egész mégsem akkora ügy. Mindenki az lehet, ami akar, mindenki úgy definiálja magát, ahogy akarja, ami azt is jelenti, hogy lehet, hogy ez egy erős és fontos definíció lesz számára, de az is lehet, hogy ezzel az egész kérdéssel nem különösebben foglalkozik.

Talán ennél még fontosabb, hogy a környezet sem ez alapján ítéli meg (pláne el), ott nem ez alapján csoportosítják az embereket.

Ott nem hangzanak el olyanok, hogy képzeld, jött egy új kolléga, tök szimpi meg minden, de olyan furán öltözik, szerintem meleg. Ott olyan hangzik el, hogy képzeld, jött egy új kolléga, aki tök szimpi. Talán melléteszi, hogy érdekesen öltözik, de ebből számára már nem következik semmi sem. Nem azért, mert ne tudna arról, hogy vannak melegek, hanem azért, mert egyrészt tudja, hogy a dolog nem az öltözködésen (vagy éppen a beszédmódon, hanghordozáson) múlik, másrészt mert úgy érzi, hogy a másik embert nem a szexuális orientációja határozza meg. Nem túlpíszískedés ez számára, egyszerűen azt gondolják abban a világban, hogy valami akkor és úgy lesz fontos, amikor és ahogy az a másiknak fontos lesz.

Abban a másik világban a nemi identitás is jóval fluidabb, mint itt, nálunk, de persze azt, hogy egy férfi testbe született ember mikor és hogyan lehet nő, illetőleg fordítva, ott is komoly és pontos életkori, pszichológiai, orvosi és jogi szabályok határozzák meg, és bizonyos beavatkozások ott sem fordíthatóak vissza.

Van ugyanakkor egy probléma abban a világban. Mégpedig az, hogy abban a nagy öndefiníciós szabadságban egyre többen vallják magukat nem kizárólag és egyértelműen heteroszexuálisnak. És valóban, abban a világban szignifikánsan megugrott az utóbbi években azoknak az aránya, akik nem, illetőleg nem csak a másik nemhez vonzódnak.

Csakhogy valójában ez egyáltalán nem probléma.

Csak innen, ebből a heteronormatív világból nézve. Ahol valamilyennek lenni kell. Ahol valaminek kell lenni. De persze az identitás az elképzelt másik világban is fontos kérdés, az identitáskeresés és -találás ott is a kamaszkor legfontosabb feladata. És a legtöbben meg is találják az identitásukat, csak – de ezt már írtam – ott a szexuális orientáció mint identitáselem nem annyira meghatározó és nem is bináris. De még csak nem is háromállású, hogy valaki vagy hetero-, vagy homo- vagy biszexuális.

Hanem fluid.

Ezt megint nehéz innen megérteni. Mert innen olyan, mintha nem lennének kapaszkodók, viszonyítási pontok. Innen olyan, mintha a jelen kamaszainak sokkal nehezebb dolga lenne, mint a régi kamaszoknak, akiknek teljesen egyértelmű volt, hogy heteroszexuálisak lesznek. Csak hát közben azt még innen, ebből a világból is tudjuk, hogy ez nem így van. Négy okból sem.

Egyrészt azért, mert a kamaszkor egy huszadik századi társadalmi termék, előtte a gyerekkor után rögtön a felnőttkor következett, a tanulást, pláne a továbbtanulást, az útkeresést csak egy nagyon szűk társadalmi réteg engedhette meg magának.

Másrészt viszont, még ha lett is volna mindig kamaszkor, akkor sem lehetne őket összehasonlítani egymással, mert a kamaszkor egyik lényege épp a korábbi generációk ellen való lázadás. Mivel pedig a korábbi generációk is mások voltak, ezért a lázadás módja és tartalma is más kellett hogy legyen.

Harmadrészt azért sem, mert nem hiszem, hogy valóban sokan sírnák vissza azt az időszakot, amikor a vallás, a származás és a földrajz határozott meg és döntött el mindent.

Negyedrészt pedig – de ez már akkora közhely, hogy leírni is unalmas – minden történelmi időszakban, a világ jó eséllyel minden pontján voltak olyanok, akik nem (csak) a másik nemhez vonzódtak.

Van még két fontos tényező ezzel az egész fluiditással és annak sokak számára ijesztő koncepciójával kapcsolatban.

Az egyik az, hogy egyébként a mi világunkban is ismerünk csomó fluid dolgot. Hogy csak kettőt írjak, étkezési szokások és zenei ízlés. Attól, hogy valaki épp egy almát eszik, még nem biztos, hogy vega, és attól, hogy vega, még nem biztos, hogy ezt folyamatosan híreszteli is magáról. Attól, hogy valakinek fel van nyírva a haja és szegecselt, sexpistolsos bőrdzsekiben jár, még lehet, hogy hallgat néha elektronikus zenét. Vagy hallott már Chopinről. Én például guilty pleasure-ként hallgatom a Scootertől a Back in the UK-t, de azért nem vagyok nagy rajongója a rave/happy hardcore zenei irányzatnak.

A másik, hogy a szexuális orientáció nem olyan, mint a kokain vagy a nikotin. A szexuális orientációra nem lehet rászokni, ott nincs függőség, hozzászokás és megvonási tünetek sem. Tehát még ha valaki rengeteg LMBTQ+-tematikájú filmet, sorozatot, könyvet és színdarabot is fogyaszt el, attól még nem lesz LMBTQ+-identitású. Lehet, hogy ezen médiumok hatására elgondolkodik, kipróbál ezt-azt, és egy reprezentatív kutatáson azt mondja, hogy nem biztos a szexuális orientációjában, de az identitásává csak akkor fog válni, ha az ténylegesen a sajátja.

A szexuális orientációra ugyanis nem lehet senkit sem rávenni.

De igen, fontos kimondani, hogy a szexuális orientáció nemcsak genetikai meghatározottságú, igenis hat rá a környezet, de nem úgy, ahogy azt sokan elképzelik, vagy ahogy attól sokan félnek. A szexuális orientáció eredete és fennmaradása ugyanis nem monokauzális, hanem nagyon is komplex és bonyolult, kibogarászhatatlan kérdés, mert nem egy darab gén hozza létre és nem is egy darab környezeti inger váltja ki.

És elképzelhető, hogy a mindenféle tartalomgyártóknak ezt szem előtt is kell tartaniuk, ahogy azt is, hogy igenis sokfélék vagyunk, és ilyen sokfélékként szeretjük, ha a sokféleségünk a maguk valójában jelennek meg a különböző tartalmakban. Mégpedig úgy, hogy attól senki se érezze magát rosszul. Se a kerekesszékes, se a nem kerekesszékes, se a meleg, se a hetero. De az is fontos, hogy a szexuális orientáció és a testi-fizikai épség nem tanulható, viszont az előítéletes gondolkodás és a homofóbia tudatosítással igenis változtatható és változtatandó.

És ezt még a mi világunkban, a mi világunkból is meg kell érteni, el kell fogadni. Ami – remélem – valójában azért nincs is olyan messze attól a másik, igenis létező és sok szempontból boldogabb, befogadóbb, elfogadóbb, nyitottabb világtól. Mert a szexuális orientációt szabadon megélni őrült felszabadító dolog.