Menet közben nem vált lovat a Fidesz, újra Orbánt választották a párt elnökének

2023. november 18. – 09:57

frissítve

Menet közben nem vált lovat a Fidesz, újra Orbánt választották a párt elnökének
A Fidesz 30. kongresszusa a budapest Hungexpón 2023. november 28-án – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök szerint a Fidesszel azok is jól járnak, akik ellenük szavaztak. Kövér László arról beszélt a tisztújító kongresszuson, hogy az amerikaiak vágóhídra küldik az ukránokat, Semjén szerint a Fidesz-KDNP az unió legsikeresebb politikai konstrukciója. Győzike, Nagy Feró és Dér Heni is kiugrott a fideszes eseményre.

Most is ott van a kongresszuson.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nagy Feró és Győzike mellett az énekes Dér Heni is helyet kapott a Fidesz kongresszusán. Itt éppen Varga Mihály pénzügyminiszter beszédét hallgatja/tapsolja.

Dér Heni a Fidesz 30. kongresszusán – Forrás: Fidesz / Facebook
Dér Heni a Fidesz 30. kongresszusán – Forrás: Fidesz / Facebook

Kontrát Károly mutatta be a kongresszuson, hogy néznek ki a szavazólapok:

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Amiket ide kell bedobni:

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Vajon a miniszterelnök kire szavazott?

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kontrát Károly bejelentette, hogy az országos választmány Orbán Viktort jelölte pártelnöknek, és az elnökségben se várható meglepetés: az eddigi alelnököket, Gál Kingát, Kubatov Gábort, Kósa Lajost, és Németh Szilárdot jelölték.

Kezdődhet a szavazás és a szünet, délután a miniszterek és Orbán Viktor beszédével folytatódik a program.

„Brüsszel sikereiről, a brüsszeli bürokraták eredményeiről szeretnék most beszélni” – kezdte kongresszusi beszédét Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője, majd elnémult. A közönség vette a lapot, és nagy tapssal jutalmazta a Fidesz-alapító viccét. „Ennyi, köszönöm, hogy meghallgattatok”.

Deutsch a brüsszeli bürokraták migránssimogató politikájáról és a genderideológiai őrületéről beszélt ezután. Fájdalmas megtapasztalni szerinte, hogy a brüsszeli bürokraták

„fanatikus háborús agitátorokká váltak”.

Arról beszélt, az Európai Unió békeprojektként jött létre, de most a háború eszkalálódásán dolgoznak. A dollárbaloldal EP-képviselői is az újabb és újabb szankciók mellett emelnek szót Deutsch szerint. Mint fogalmazott, a baloldali politikusok bele szeretnék sodorni Magyarországot az orosz-ukrán háborúba. „Mi ebből a háborúból kimaradunk, bármekkora is az ellenszél.”

Magyarország minden brüsszeli támadás ellenére sikeresen védi a déli határokat, 2015-től több mint 1 millió illegális migráns betörését sikerült megakadályozni, folytatta Deutsch. A magyar dollárbaloldal valamennyi EP-képviselője azért támadja hátba a magyarokat szerinte, mert egy népszavazáson kiálltak amellett 2015-ben, hogy „csak mi dönthetjük el, kivel akarunk élni”.

Deutsch szerint Brüsszelben azt is akarják, hogy számolja fel a magyar kormány a gyermekvédelmi törvényt.

„Értjük az üzenetet, a gyermekvédelmi törvényt szigorítani fogjuk. El a kezeket a gyerekektől!”

Arról is beszélt a fideszes EP-képviselő, hogy Brüsszel törvénytelenül, politikai megfontolásból tartja vissza a Magyarországnak járó uniós forrásokat.

A balodal azt akarja, szerinte, hogy úgy táncoljunk, ahogy Brüsszelben fütyülnek. Deutsch azonban úgy véli: a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, a nemzeti szuverenitás a legfontosabb európai értékek közé tartozik, nem pedig az, ha valaki a saját hazája ellen áskálódik. „Aki saját hazája szuverenitását védi, Európa szuverenitását védi.”

Kiderült, Varga Judit az autójában mindig Dankó Rádiót hallgat, majd miután megosztotta magáról ezt az információt, felkonferálta a „fiatal Mikszáth Kálmánt”, Kocsis Mátét.

A Fidesz frakcióvezetője előbb gratulált maguknak, hogy a 2022-es választáson győztek, az ellenzéket pedig „úgy elvertük, mint jég a határt”. Ezután az ellenzékről beszélt, például, hogy a Momentum „hetekig birkózott egy építési kerítéssel, nagy segítség ez minden családnak”. Ezzel a Karmelita előtti kordonbontásokra utalt. A Párbeszéd szerinte az életéért küzd, miközben „a többiek nem a fákat szeretik, hanem az antifákat”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

De Kocsis szerint azért nem minden ilyen vicces, mert az ellenzék olyat csinált, amit „1990 óta senki: külföldi milliárdosok pénzéből akartak itthon kormányra kerülni”.

Ezután elismételte, hogy benyújtják a szuverenitásvédelmi törvényt, amiben például arról is szó van, hogy 3 évnyi börtönbüntetést kaphat, ha valaki külföldről fogad el pénzt a kampányához.

Húsz éve csatlakoztam a Fideszhez, és köszönöm, hogy befogadtatok, és azt is, hogy elfogadtok – kezdte kongresszusi beszédét Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke és pártigazgatója. Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből idézett, majd össze-vissza kavarta, hogy ki mondta: Gyurcsány Geri vagy Karácsony Feri.

„Geri és Feri régóta pajtikák”

– mondta a főpolgármesterről és a DK elnökéről Kubatov. Jóban voltak már akkor is, amikor Feri miniszterelnök volt, Geri neki dolgozott tanácsadóként, és a cégén keresztül zsíros szerződéseket kapott szerinte. Mindkettő magas és vékony, de ez érdektelen, leginkább mindkettő alkalmatlan, tette hozzá a Fidesz pártigazgatója.

Budapest koszos, és hajléktalanokkal teli utcáin ma Kubatov szerint rossz végigsétálni, a fővárosban káosz irányába tart minden, „csakúgy mint Gyurcsányék alatt”. A Fidesz pártigazgatója szerint még idén csődbe mehet a főváros, miközben Budapest az ország leggazdagabb városa, és Tarlós István 2019-ben közel 200 milliárddal adta át a kulcsokat Karácsonynak. Azt mondta, 2019 óta a város bevételei folyamatosan nőnek, de sikerült romba dönteni a költségvetést, „úgy, ahogy Geri titkos főnöke csinálta”.

Kubatov Gábor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kubatov Gábor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Folyamatosan megy a nyavalygás, hogy nincs pénze a fővárosban, közben pedig hatalmas jutalmakat osztanak például a luxuséletet élő Márta Imrének. Ezen kívül dugók és értelmetlen útfelfestések vannak.

„Geri nyílaitól ments meg Uram minket”

– mondta Kubatov, akit a Fidesz egyik lehetséges főpolgármester-jelöltjeként is szoktak emlegetni.

Arról is beszélt a Fidesz kongresszusán, hogy a főváros megépítette a kormány pénzéből a Blaha Lujza teret, amely legfőbb látványossága egy nyilvános vécé lett. „Külvárosi haverjaim el is nevezték budibárónak a főpolgármestert.” 204 nap múlva, a jövő júniusi önkormányzati választáson azonban véget lehet vetni szerinte ennek a rémálomnak.

Kövér László lépett a színpadra. A házelnök arról beszélt, az ő fiatalkorában még lehetett bolondos vicceket mesélni

a bolondok házában az ápoltak rendszeresen vicceket mesélnek egymásnak, de a végén már ők is unják. Kitalálták, hogy sorszámozzák a vicceket. Egy ilyen alkalommal mondja az egyikük, „6”, mindenki nevet. „18”, mindenki a térdét csapkodja. Más azt mondja, „9”, erre fagyos néma csönd van csak. „Egy ilyen jó viccet ilyen pocsékul elmesélni” – ütötte le a poént Kövér.

Otthon a kongresszus előtt arról gondolkodott, mi lenne, ha itt P-Mobile-nótát énekelnének, de otthon rászóltak, ezt nem illik itt. Majd elkezdett arról beszélni, hogy az előző Fidesz-kongresszus óta kitört a háború, meglett nekik a negyedik kétharmad, lett új amerikai nagykövetük, az amerikaiakat meg leköti úgyis, hogy vágóhídra küldjék az ukránokat. „Közben brüsszeli útonállók még a pénzünket is el akarják rabolni”, „menekültnek álcázott hódítók” jönnek be a határokon, mondta Kövér. De közben születtek gyerekek és unokák, Orbán Viktornak például a napokban született meg a hatodik unokája.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Áttért az ellenzékre is, Gyurcsány Ferencékre, akik szerinte „Káin nyomdokában járó Marx irigy örökösei”. Kövér szerint azért aggodalomra nincs ok, majd elkezdett a magyar származású szabadulóművészről, Harry Houdiniről beszélni. Végül arra jutott, „ez nem a Soros Gyuri bácsik és Alexek országa”, hanem a Nobel-díjasok, Rubik Ernők, Puskás Öcsik és magyar költők, Nemecsek Ernők, kurucok és pesti srácok hazája. „Ez a mi országunk, meg is fogjuk tartani az unokáink számára” – zárta le a dolgot Kövér.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A határon túli magyar politikai közösségek nevében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Megemlékezett Pásztor Istvánról, a Vajdasági Magyar Szövetség október végén elhunyt elnökéről. A vajdasági politikus Kelemen szerint „olyan volt, mint a bátyánk”, Sütő András szavaival élve pedig „a kárpát-medencei magyarok égtartó emberének” nevezte.

„Nekünk kisebbségben élő magyaroknak megszokott helyzet a magyarázkodás” – folytatta Kelemen, és azt mondta: Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, sőt, még Brüsszelben is magyarázkodniuk kell a határon túli magyaroknak, ami sokszor idegörlő. Egyetlen helyen nincs szükség szerinte magyarázkodásra: „itt, ebben a közösségben”.

Arról is beszélt Kelemen, hogy Orbán kopernikuszi fordulatot hozott a politikában: száz év után nem Magyarország van egyik oldalon és a határon túli magyarok a másik oldalon. Ma minden magyart megillet a magyar állampolgárság és a közös felelősség. A RMDSZ elnöke szerint ma bátran és emelt fővel mondhatjuk, hogy erősebbek vagyunk, mint bármikor az elmúlt száz esztendőben, és abban bízik, hogy a 21. század jobb lesz, mint a 20. század.

2024-ben több választás is lesz Romániában és Magyarországon is. Egyetlen cél lehet ezeken a választásokon Kelemen szerint: „győznünk kell”. Azt is mondta, hogy a 2024-es választások a nagy átalakulások évtizedéről szólnak, és ennek az átrendeződésnek a magyarok nem lehetnek vesztesei. A 2024-es választások tétje, fogalmazott Kelemen, hogy „a házat megőrizzük, de a rosszul teljesítő személyzetet lecseréljük”.

Gáspár Győző, alias Győzike is ott van a kongresszuson.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A kongresszus első felszólalója Semjén Zsolt volt, akit Varga Judit így konferált fel: ő az a miniszterelnök-helyettes, aki „figyeli, érti és segíti Isten munkáját”.

Semjén arról beszélt, minden keresztény pártnál felmerül a dilemma, ha minden kérdésben hűek a keresztény történelmi egyház tanításához, az nem mindig találkozik a közízléssel. Ennek viszont az másik oldala, hogy esetleg engednek a mainstreamnek, így ideig-óráig tudnak csak szavazatokat megtartani. Ez viszont önfeladás lenne szerinte.

Ezután azt mondta, a KDNP egy világnézeti párt, a Fidesz meg egy keresztény ihletettségű gyűjtőpárt, a kettő pedig „az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciója”, már csak azért is, mert már a negyedik kétharmadukat tapossák.

Semjén Zsolt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Semjén Zsolt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Fundamentumuk Szent István, a mai feladatuk pedig a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás védelme. „Jelentem a kongresszusnak, készen állunk arra, hogy folytassuk Szent István országépítő nagyművét”, fejezte be Semjén a beszédét, majd a Roxette Listen to Your Heart című számára vonult le a színpadról. Nem áll távol ez a dal tőlük, ez szólt annak idején a Fidesz egyik első kampányfilmjében.

A volt igazságügyi miniszter, fideszes országgyűlési képviselő és Kaposvár kormánypárti polgármestere köszöntötte a vendégeket, negyed tizenegykor elkezdődött a Fidesz 30. kongresszusa. Külön is kiemelték Orbán Viktort, aki az első sorban ül.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Varga Judit hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő lehet a kongresszus házigazdája. Jó érzés szerinte Európa legerősebb pártjának kongresszusán lenni.

Két éve Koncz Zsófia és Zsigó Róbert voltak a műsorvezetők.

„Az Év Megszorítója” kupát és egy plakátautót vitt a Momentum a Fidesz kongresszusára. Hajnal Miklós be is akart jutni a kongresszusra, hogy átadja a kupát a fideszeseknek. A képviselő közben arról beszélt, szerinte minden magyarnak joga van tudni azt, hogy Nyugat-Európában olcsóbb a bevásárlás, és az egész unióban Magyarországon a legmagasabb az infláció. Közben pedig Orbán Viktor fizetését havi 5 millióra emelték nemrégiben.

A Fidesz 30. kongresszusára 1500-1800 küldöttet és legalább ugyanennyi vendéget várnak a budapesti Hungexpoba – mondta Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója.

A beszédeket tíz órától a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is köszönti a kongresszust.

A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg: felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke; Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás fog beszélni. A szavazás és rövid ebédszünet után ismét beszédek következnek: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes polgármester is felszólal.

A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja délután.

A tisztújításon a pártelnök mellett döntenek az alelnökökről és a párt bizottságainak vezetőiről, tagjairól is. A Mandiner szerint a négy alelnöki poszton sem várható változás, így nagy valószínűséggel a következő két évben is

Kubatov Gábor, Kósa Lajos, Németh Szilárd és Gál Kinga alkotják az elnöséget.

Az országos választmány élén pedig minden bizonnyal marad Kövér László.

Harminc éve, 1993. április 18-án választották meg Orbán Viktort először a Fidesz elnökének. A Fidesz V. kongresszusa eltörölte a párttagság korábbi feltételeként szabott 35 éves korhatárt, és új szervezeti modellről döntött. Legfőbb operatív testületként a választmányt az elnökség váltotta fel, amelynek élére a párt elnökévé megválasztott Orbán Viktor került. A miniszterelnöknek egyetlen kihívója akadt az elmúlt harminc évben, de volt-e más elnöke is a pártnak? Miért kellett kihagynia Orbánnak a Fidesz 1997-es kongresszusát, és ki mondta róla azt, hogy „táltosnak sokkalta alkalmasabb, mint operatív irányítónak”? Tesztelje tudását Orbán pártelnöki éveiről 13+1 totókérdéssel.

„Az a legbiztosabb, ha elöl megy az ember. Igaz, hogy itt a legsűrűbb a golyózápor, de cserébe innen látsz a legjobban” – ezzel indokolta Orbán Viktor 2021-ben, a Fidesz legutóbbi tisztújító kongresszusán, hogy miért vállalta újabb két évre a pártelnökséget.

Az akkor 58 éves miniszterelnök úgy érezte, hogy a legjobb korban van. „Bár az egy kicsit nekem is gyanús, hogy eddig mindig így éreztem” – jegyezte meg. Arról is beszélt a tisztújítás után, hogy szerinte a Fidesz első 33 éve „csak felkészülés volt az igazán nagy dolgokra, amelyek még várnak ránk”. Ebből pedig – tette hozzá – ő sem szeretne kimaradni.

Az elmúlt tíz évben „felnőtt, beérett, kipróbáltatott és bevált a Fidesz következő nemzedéke” szerinte, akik képesek lennének az alapító generáció helyére lépni, de még marad a párt élén. A Fidesz ugyanis szerinte hűséget, hitet és bizalmat jelent.

„Ez kötelez, és amíg bírom, és amíg ti bírjátok, csinálni kell, és csinálni is fogom.”

Hogy meddig csinálja, azt nem árulta el, a szeptemberi kötcsei pikniken azonban információink szerint azt mondta zárt körben, hogy 2034-ig szeretne miniszterelnök lenni.

Orbán Viktor kis megszakítással összesen 27 évet volt már a Fidesz elnöke. Először 1993-ban választották meg a párt élére, majd 2000-ben lemondott, amikor a kongresszus arról döntött, hogy nem lehet valaki egyszerre miniszterelnök és pártelnök.

Az elveszett 2002-es választás után egy évvel azonban visszatért a párt elnökének, és az elmúlt húsz évben már kihívója sem volt. Ugyancsak 2003 óta vezeti a KDNP-t Semjén Zsolt, de van egy pártlenök, aki még Orbánnál is régebb óta van hivatalban: Thürmer Gyula 1989 óta letaszíthatatlan a Magyar Munkáspárt éléről.

Öt év múlva utoléri Orbán Kádár Jánost, de európai viszonylatban is kevesen voltak hosszabb ideig nála pártelnökök. Angela Merkelt, Helmut Kohlt és Margaret Thatchert már beelőzte, arra azonban még 11 évet kell várnia, hogy utolérje Jean-Marie Le Pent, aki több mint 38 évig volt a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (ma már Nemzeti Tömörülés) elnöke. További részletek a pénteken megjelent cikkünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!