Csütörtökön 102 éves melegrekord dőlt meg, meghosszabbították a vörös kódot
Most meleg van, aztán melegebb lesz, a következő években pedig még melegebb. Ha nem csinálunk semmit.
Szegeden már mediterrán hőség van. Hogy lehet ezt elviselni?
A városban egy év alatt majdnem négy fokkal nőtt az átlaghőmérséklet, és erre most még rájött a júliusi hőség. Többféle módszerrel is próbálnak védekezni, de a hőhullámokat nem lehet megállítani,...
Elég a szépelgő kifejezésekből, mondjuk inkább azt, hogy klímaöngyilkosság
Az ELTE egyik kutatója helyre tenné a klímadiskurzust, a felmelegedés is túl pozitívan hangzik, túl sok a metafora és a passzív kifejezés, mint például a katasztrófa.
Busszal is csak két és fél óra, de a spanyol válogatott inkább repülőre szállt
De míg a reptérre értek, addig is ültek másfél órát egy buszon. A spanyol focistákat egy csak 190 kilométeres repülőút miatt támadják.
Már rég el kellett volna süllyedniük, de sehogy sem akarnak
Alig látszanak ki az óceánból a Maldív-szigetek földdarabjai, de egyre inkább úgy tűnik, a tengervízszint emelkedésével együtt sem tűnnek el ezek a helyek. Sőt, sok közülük még nagyobbra is nőtt az...
Az idei június volt az eddigi legmelegebb, de 13 hónapja folyamatosan dőlnek a hőmérsékleti rekordok
A klímaváltozás Európa egyes részein a korábbinál több csapadékot hozott, és szakértők szerint további hőmérsékleti rekordokra számíthatunk.
Víz nélkül minden eltűnik innen
Hat magyar fotográfus képei mutatják be megrázóan a klímaváltozás hatásait a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ legújabb tárlatán. A Hullámtörést leginkább azoknak kellene megnézniük, akik azt...
Mit nekünk cicák és kutyák, simogassunk varjakat
A varjak és mi nevű Facebook-oldal már negyedszer szervezett varjúsimogatást a pesti alsó rakpartra.
Parkolóból varázsolt klímakertet Budapest komposztmestere
Az Auróra igazi zseberdő, a Józsefváros egyik kis tüdeje, ami a szemétből nőtt ki.
Feltűnően hallgat a Fővárosi Önkormányzat a Főkert főigazgatójának kirúgásáról
Míg Karácsony Gergely és a Városháza a Facebookon dicsekszik a Főkert eredményeivel, addig a Fővárosi Önkormányzat és a területért felelős főpolgármester-helyettes egy hete nem szólal meg Zakar...
Kövess minket Facebookon is!