Egy hónapig a mesterséges intelligencia rabszolgája voltam, és ne próbálja meg utánam csinálni, ha...
Mi történik, ha a mesterséges intelligencia kezébe adjuk az életünket, és ő dönti el helyettünk, mit együnk, hogy öltözzünk, mennyit dolgozzunk, hogyan sportoljunk, hová menjünk szórakozni, mennyit...
Kiemelkedően szerepeltek a magyar középiskolások az első MI diákolimpián
A két csapat összesen három ezüstéremmel és egy összesített harmadik helyezéssel tért haza a Bulgáriában megrendezett versenyről.
Az Apple állítólag egy kijelzős robotkaron dolgozik, ami parancsra mozog és 1000 dollárba kerül
A tavaly tíz év után elkaszált elektromosautó-projekt vezetője felel érte, és egyelőre jó kérdés, hogy kinek van erre szüksége.
A főszerkesztőt is robotra cserélték Gattyánék hírportáljánál
A több mint 30 éve újságot író Tarr Péter távozott a laptól, de nem tudni, elküldték-e vagy maga mondott fel.
Sztrájkolni fognak a videójátékok szinkronszínészei a mesterséges intelligencia miatt
Attól tartanak, hogy a fejlesztőcégek reprodukálják a hangjukat és fizikai megjelenésüket, de ezért nem nyújtanak megfelelő ellenszolgáltatást.
Akár a Google-t is lekörözheti egy új kereső, a SearchGPT
Aggódhat a Google, ugyanis az OpenAi kifejlesztett egy olyan keresőt, amely a kezdetektől fogva mesterséges intelligenciát használ.
Nem a mesterséges intelligencia hozza el a zene halálát
Már döbbenetes minőségű dalokat gyárt a Suno vagy az Udio, de ez nem fogja elvenni a művészek munkáját. Az MI veszélye inkább az, hogy a streaminghez hasonlóan a zene elértéktelenedéséhez vezet.
Százforintos kenyérrel kecsegtet Munkás Robi 1.0, a Thürmer Gyulával átitatott munkáspárti ChatGPT
Mi hiányzott eddig az internetről? Egyértelműen az államszocializmusban ragadt mesterséges intelligencia, de most már ez is itt van, nem kell többé nélküle élnünk.
A követhetetlen szabályozás miatt nem vezeti be a Meta az EU-ban az új MI-modelljét
Európai cégek nem használhatják majd a fejlesztést az EU adatvédelmi szigora miatt.
Kövess minket Facebookon is!