Több mint 160 órával a földrengés után kimentettek egy férfit a romok alól Törökországban
A mentőcsapatok attól tartottak, hogy mentés közben összeomlik fölöttük az épületszerkezet. Hétfőre Törökországban és Szíriában közel 34 ezerre emelkedett az áldozatok száma.
Hazaérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországból, 17 túlélőt mentettek meg
És 29 holttestet emeltek ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.
Eltemették a földrengésben meghalt középiskolai röplabdacsapat tagjait
A 11 és 14 év közötti gyerekeket, a szülőket, tanárokat maga alá temette összeomlott szállodájuk.
Pár nap alatt kijavították a Hatay reptér földrengés szaggatta kifutóját
43 járművel és több mint 300 önkéntessel álltak neki a helyreállításnak.
33 ezer fölé nőtt a földrengés halálos áldozatainak száma
A mentőszolgálat szerint a halottak száma még jelentősen nőni fog.
Hazaérkezett a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata a törökországi földrengés helyszínéről
Már csak minimális esély maradt további túlélők találására.
Műholdképeken a törökországi földrengés pusztítása
Rengeteg épület leomlott, állítólag részben azért, mert a beruházók nem tartják be az építési szabályokat.
Videón, ahogy a túlélőket kereső mentőkre omlanak egy ház romjai Törökországban
A mentők közül senki nem sérült meg.
Gyurcsány Ferencet is megihlette a török földrengés ikonikus, viszont teljesen kamu képe
A hősies, szívmelengető, emberiségbe vetett hitet visszaadó kép szélsebesen terjed a közösségi médiában, de amit ábrázol, ebben a formában sosem történt meg.
Törökország nem hagyja meglógni az összedőlt épületekért felelős építési vállalkozókat
Több ingatlanfejlesztőt már le is tartóztattak és megvádoltak épületeik csapnivaló minősége miatt.
Kövess minket Facebookon is!