Závecz: Szeptember óta 300 ezer szavazót veszített a Fidesz, de az ellenzék alig erősödött
A baloldali pártok közül csak a DK tudta érdemben növelni a támogatottságát.
Závecz: Csökkent a Fidesz tábora, de így is 3 millióan szavaznának Orbánra
Főleg az alacsony társadalmi státuszúak, a keveset keresők és az átlagosnál nehezebb körülmények között élők pártoltak el nyáron a kormánypárttól.
Közvélemény-kutatók és volt SZDSZ-es politikus cége: ezekre költött a Párbeszéd-frakció
Végignéztük, kikkel szerződött a Párbeszéd parlamenti frakciója 2018 és 2022 között: volt SZDSZ-es miniszteri biztos, MSZP-s kutatóintézet és Komáromi Zoltán neve is felmerül a partnerek között.
Még mindig a televízió a magyarok politikai tájékozódásának legfőbb eszköze
A Fidesz olyan médiarendszert épített, hogy nem kell tartania a fogyasztási szokások változásától. Az ellenzéki érzelmű választók általában több forrásból tájékozódnak. A szavazók elérésében létezik...
Nincs most a magyarnál jobbosabb nemzet Európában
Az átlagos magyar felnőtt önképe szerint inkább jobboldali – derült ki a CEU Demokrácia Intézet és a Závecz Research kutatásából. A kilencvenes években még kormányoktól függetlenül is inkább balos...
Putyin népszerűsége idehaza is erősen csökkent, egyedül a Mi Hazánk tábora szimpatizál vele egy...
A magyarok állításuk szerint a zsidóktól, a muszlimoktól, a migránsoktól és a cigányoktól kevésbé féltik hazájukat, mint a korrupt politikusoktól és a terroristáktól. Az Orbán-kormányt jóval kevésbé...
Rezsicsökkentés, adó-visszatérítés, háború, Orbán szeretete – ezért szavaztak a Fideszre
Alig akadt olyan ellenzéki választó, aki Márki-Zay Pétert szóba hozta volna a szavazata indoklásakor, a kormányoldalon a materiális okok mozgatták leginkább a szavazókat. A CEU Demokrácia Intézet és...
Csak a fideszesek fele gondolja orosz agressziónak a háborút
A magyarok 50 százaléka harcolna, ha megtámadnák az országot, 14 százalék inkább menekülésben gondolkodik.
Nem osztották szimpatizánsaik az ellenzéki pártok Ukrajna-pártiságát
Akik a választáson a háborúval indokolták pártválasztásukat, inkább Oroszországgal szimpatizálnak – derül ki a CEU Demokrácia Intézetének vizsgálatából. A felmérés szerint Oroszország és Ukrajna a...
Závecz: A választás óta nagyot erősödött a Fidesz támogatottsága
Ha most lenne választás, a Fidesz 60%-ot kapna; rajta kívül csak a DK és a Mi Hazánk lenne képes önállóan, biztosan bejutni a Parlamentbe.
Kövess minket Facebookon is!