Az ellenzék súlyos hibákat követett el, Orbánban jobban bíztak a választók – kutatók elemezték az...
Négy közvélemény-kutató intézet vezetője beszélt arról, milyen szerepe lehetett az ellenzék számára súlyos vereséget jelentő eredményben a vízió hiányának, a háborús helyzetnek, miért látták a...
Závecz Tibor szerint a közvélemény-kutatók a Fidesz háborús üzenetének hatását nem tudták bemérni
A bizonytalanokat az utolsó pillanatban meggyőzte a kormánypárt a „maradjunk ki a háborúból” szlogennel – mondta a közvélemény-kutató.
Mindegyik közvélemény-kutató igencsak túlmérte az ellenzék erejét
A hatpárti összefogás támogatottságát 5-11 százalékponttal becsülték erősebbre, mint amilyen végül az országos listás eredménye volt. A Fideszt 3-4 százalékponttal gyengébbnek mérték.
Felmérték, mennyire mentek át a kampányüzenetek
A leginkább azzal értenek egyet a szavazók, hogy Orbán Viktor fél kiállni vitázni, a legkevésbé azzal, hogy Márki-Zay Péter bevándorlókat telepítene az országba.
Závecz Research: Sok érvénytelen szavazat várható a gyermekvédelmi népszavazáson
Az ezer fő telefonos megkérdezésén alapuló kutatás eredménye szerint azok, akik ki akarják tölteni a szavazólapot, a pártszimpátiájuktól függetlenül hasonlóan gondolkodnak a témáról.
Závecz Research: A nők 46 százaléka akarja, hogy Orbán hatalmon maradjon
A budapestiek több mint fele – 51 százaléka – szeretné, hogy a jelenlegi ellenzék alakítson kormányt, a vidéki városokban viszont más a helyzet, és jelentős különbség van a generációk között is.
Závecz Research: A Fidesz–KDNP 41, az Egységben Magyarországért 39 százalékon áll egy héttel a...
A kormányoldal és az ellenzék közötti különbség hibahatáron belüli, a pártkötődés nélküliek 64 százaléka már eldöntötte, kire fog voksolni.
A Fidesz-szavazókat jobban aggasztja a genderlobbi, mint az infláció
Ez persze csak akkor van így, ha a kérdezőbiztos felveszi a lehetőségek közé a témát, spontán módon csak elvétve említik a problémát.
Závecz Research: Többen elégedettek a kormány járványkezelésével, mint ahányan nem
A 24.hu megbízásából készült felmérés alapján az értékelésben jelentős szerepe van a pártszimpátiának.
Závecz: A lakosság fele, de még a fideszesek egyötöde is gazdasági válságot érzékel
Márki-Zay a válaszadók 51, míg Orbán csak 36 százalékuk szerint tudja megszerezni az uniós forrásokat.
Kövess minket Facebookon is!