Foci-vb-elődöntő: Argentína–Horvátország 3-0

2022. december 13. – 19:49

frissítve

Foci-vb-elődöntő: Argentína–Horvátország 3-0
Fotó: Molly Darlington / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Argentína a katari foci-vb első döntőse, miután legyőzték Horvátországot.

Korábban úgy láttuk, hogy Dalić kapott sárgát, de nem, a négy éve még a válogatottban játszó Mandžukićot állították ki még a 35. percben, alighanem azért, mert túl sokat reklamált a befújt argentin tizenegyes miatt. Reklamálásért akkor a pályán is kiosztott egy lapot a bíró, Kovačić kapott sárgát.

Modrić veszített labdát az argentin 16-osnál, és már indult is a kontra, de a csereként beállt Vlašić hátulról elcsente a labdát a meginduló támadótól.

Paredes 25 méterről lőtt kapura, miközben társa, Mac Allister a földön feküdt. Livakovićnak nem okozott gondot.

Horvát szabadrúgás volt, de a csapatkapitány magasan a kapu közelébe emelte, esélyük sem volt elérniük a társainak, nem úgy az argentin kapusnak.

Bő fél óráig egyértelműen a horvátok voltak nyeregben, nagyon magabiztosan tartották a labdát, és sokkal szervezettebben játszottak az argentinoknál, akik nem igazán tudták kiszolgálni Messit elöl. Az, hogy végül mégis Argentína szerzett néhány perc alatt két gólt, nem is feltétlenül annak köszönhető, hogy feljavult volna a játékuk, hiába villant meg Messi többször is, inkább a horvátok omlottak össze. Az első gólnál Lovren hibázott óriásit, a másodiknál meg az előző gól előtt felborított Álvarez iramodott meg egy horvát szöglet után, és hiába próbálták meg többször is szerelni, némi szerencsével nála maradt a labda.

A horvátok az egygólos hátrányra még mondhatták volna, hogy ez a komfortzónájuk, 2-0-nál viszont nem igazán látszik, hogy hogy jöhetnének vissza, mert hiába építkeznek stabilan, ha befejezni nem tudják a támadásaikat. Az argentinok viszont örülhetnek, a megnyugtató vezetés mellett azért is, mert Álvarez megint bizonyítja, hogy a válogatott jövője is biztosított. A 22 éves csatár eddig nyolcszor kezdett a válogatottban, ebből hat meccsen be is talált.

Az oldalvonalnál Brozović döntötte le az argentin csatárt. A szabadrúgást már meg sem várta a bíró, lefújta az első félidőt.

Perišić vállalkozott könnyelmű lövésre, de azért ez is jelezte, hogy a horvátok a kétgólos hátránnyal együtt veszélyesek maradtak.

Egy jól felépített támadás végén a horvát csapatkapitány 20 méterről kapura lőtt, amit blokkolt az ellenfél védője. A lepattanóból egyből indított Modrić, de lessel zárult a horvát akció.

Argentin szöglet után Mac Allister fejelt közelről, a horvát kapus csak belekapni tudott. Így sem sokon múlt, hogy a kiütött labda nem jött vissza egy védő lábáról.

Egy horvát szöglet után labdát szereztek az argentinok, majd Álvarez a félpályáról gyakorlatilag a kapuig futott a labdával, és bepöckölte Livaković mellett. A védők képtelenek voltak megállítani az argentin csatárt.

Luka Modrićék folyamatosan támadnak, ami azzal is jár, hogy hátul jobban kinyílnak a horvátok.

Zlatko Dalićot minden bizonnyal reklamálásért büntették.

Messi nagy erővel, középre lőtte a labdát. A balra induló Livakovićnak nem volt esélye védeni. A horvát kapus eddig kiemelkedően szerepelt a büntetőknél, a Japánok ellen három 11-est is fogott.

Álvárez tudott kiugrani középen, akit aztán a horvát kapus elsodorta. Livaković bele is sérült az akcióba, de folytatni tudja a meccset.

Szinte az egész pályát bejátszva vittek a horvátok egy mutatós akciót, aminek a végén Perišić lőtt kapu fölé.

Az argentin kaputól úgy 30 méterről kaptak szabadot a horvátok, egy átlépés után Modrić ívelte be középre, de fejet sem talált, ráadásul szinte mindenki lesre is futott.

Bő 25 méterről, középről Mac Allister vállalt el egy lövést, amelyet aztán Livaković csak kiütni tudott, Perišićnek kellett kivágnia.

Az előző vb-n a csoportkörben találkozott a két csapat, akkor a horvátok 3-0-ra nyertek, de az első gólra az 53. percig kellett várni. Egyelőre most sincs benne egyik csapat játékában sem a gól, Lovren fejese volt talán a legnagyobb lehetőség, de az is jócskán fölé szállt. Érzésre egyébként a horvátok kezdtek jobban, de a kapu elé nem nagyon tudtak eljutni. A most pályán lévő játékosok közül 2018-ban heten voltak a kezdőben, az argentinoknál Messi, Tagliafico és Otamendi, a horvátoknál pedig Brozović, Modrić és Perišić.

Előbb Messi megjátszása után az argentinok próbáltak egy kényszerítő után kapura törni, majd a horvát Kramarić indult meg szólóban egy kontrával. Az eddigi tempóhoz képest hatalmas kontrasztként futott le a néhány másodperces jelenet.

Luka Modrić tudott elmenni a jobb oldalon, majd a beívelést kisodorta egy argentin védő. A szöglet utáni beadásra Lovren ment rá, az ötös sarkáról jóval a kapu fölé fejelt, miközben két argentin a levegőben összekoccant.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!