Török Gábor: Jelentős mértékben függ Rogán Antal szerepe az EP-választás eredményétől
Az elemző szerint biztos válságot idézne elő a kormányzati oldalon, ha negyven százalék körüli vagy hármassal kezdődő eredmény születne az európai parlamenti választásokon.
Magyar és német helységnévtáblákat festettek le Szeben megyében
A háromnyelvű helységnévtáblákon a román megfelelő érintetlen maradt.
Hat embert vádolnak a hajdúnánási közbeszerzés ügyében
Az ügyben még május közepén intézett kérdést Hadházy Ákos Polt Péterhez.
Újabb négy évre megválasztották Lázár Jánost a teniszszövetség élére
Lázár a közgyűlésen azt mondta, két évet vállal biztosan, utána meg kell néznie, mit sikerült elvégezni a programjából.
A karib-tengeri sziget, ahol a GDP tíz százalékát adja a mesterséges intelligencia, de nem úgy,...
Anguilla tavaly több mint 30 millió dollárt szerzett az .ai végződésű domainekből, a könnyen jött pénzt a kormányzat az egészségügyre és oktatásra költi.
Soha nem volt még akkora nyomás az önkormányzatokon a lakhatás miatt, mint most
Díjazták azokat az önkormányzatokat, amelyek sokat tesznek a lakhatási problémák ellen. Üres rendelő hasznosításával, kilakoltatást megelőző lakáscserékkel és lakásügynökséggel is lehetett nyerni.
Ahol az állami tévé hirdeti a külföldi munkát – miért jön annyi vendégmunkás a Fülöp-szigetekről?
Magyarországon is egyre több Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik, akiknek a munkaerőpiacon kifejezetten jó a marketingjük. Aki idejön, hónapokig azért dolgozik, hogy adósságot törlesszen. Az...
Feljelentést tesz Dobrev Klára Sulyok Tamás ellen, és az Alkotmánybíróságnál is eljárást indít
Dobrev szerint nemcsak az a baj, hogy Sulyok Tamás részt vett abban, hogy termőföldek külföldi tulajdonba kerüljenek, de hogy azután is ügyvédként dolgozott, hogy már kinevezték alkotmánybírónak.
Dobrev: Bármit is lép Polt Péter, nem változtat a tényen, hogy Sulyok Tamás bűncselekményeket...
A DK EP-listavezetője átadta az ügyészségen a dokumentumokat, amik szerinte bizonyítják, hogy a köztársasági elnök a kétezres évek elején ügyvédként közreműködött magyar termőföldek külföldi kézre...
Chinese buying apartments in Hungary more and more as investment
The most active property buyers from outside the EU in Hungary last year were once again the Chinese and the Russians. Although it is harder for Russians to purchase property due to the restrictions...
Kövess minket Facebookon is!