Izrael azt állítja, hogy száznál is több Hezbollah-rakétát talált el Libanonban
Az IDF szerint a rakéták készen álltak arra, hogy kilőjjék őket Izrael ellen.
Magyar Péter lakásán egyeztetett Vitézy és a kutyapártos Kovács Gergely egy lehetséges fővárosi...
A 444 információi szerint a megbeszélés három hete volt, négy órán át tárgyaltak.
Nagy az árvíz és nehéz a védekezés az országos vízügyi főigazgató szerint
Szombat estig még 50 centivel fog emelkedni a Duna vízszintje. A vártnál lassabb apadásra számít, mert kétpúpú volt az árhullám.
Orbán Viktor az összes nemzetközi programját lemondta az árvízhelyzet miatt
A miniszterelnök szerdán Strasbourgban szólalt volna fel az Európai Parlamentben, de nem hagyja el az országot. A vatikáni látogatását elhalasztotta, és kihagyja az ENSZ Közgyűlését is.
Letartóztatták a férfit, aki merényletet tervezett Donald Trump ellen
Az első hírekkel ellentétben a lövéseket nem ő adta le az exelnökre, hanem a titkosszolgálat ügynökei a merénylőre.
Az Airbnb kitiltására szavaztak a VI. kerületiek, bár csak 20 százalék volt a részvételi arány
Októberben előkészítik a rendeletet, ami nulla napban határozza majd meg a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban.
KKM: Nem a Külügyminisztérium fizette Novák Katalin távol-keleti utazását
Azt is megkérdeztük, mennyibe került az utazás.
Kovács Kokó István: Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok
A világbajnok ökölvívó nyíltan politizálni nem szeret, de a Fideszt tartja alkalmasnak a kormányzásra.
Tüzesen fénylő tárgy húzott el Budapest fölött, de mi volt az?
Meteor? Rakéta? Lezuhanó űreszköz? Addig gyűltek a kínzó kérdések, hogy a Svábhegyi csillagvizsgálóhoz fordultunk a válaszért.
Kövess minket Facebookon is!