Egyedülálló, élethosszig szóló szerződést kapott Valter Attila csapattársa
Wout van Aert akkor is maradhat majd a Visma-Lease a Bike-nál, ha majd felhagy a kerékpározással.
A fecskék negyede élhette túl a pusztító ciklont, az idei szaporulat szinte teljesen odaveszett
Több millió fecske tartózkodhatott Magyarország területén, amikor megérkezett a Boris ciklon. Hiába vitték be ezerszámra a haldokló madarakat mentőhelyekre, alacsony a túlélési arány. A Sóstó...
Tizenkét órán át várakozott Trumpra a merényletet tervező férfi
Egyelőre két rendbeli lőfegyverrel való visszaélés miatt emeltek vádat Ryan W. Rough ellen, de merényletkísérlet miatt is nyomozást indítottak.
„Itt minden rendben” – szólt az utolsó üzenet a mélyben összeroppanó Titan búvárhajóról
Megkezdődött az öt halálos áldozattal járó katasztrófa meghallgatássorozata.
Zimbabwében kétszáz elefántot ölnek le, hogy csillapítsák az aszály miatti éhínséget
Az elefántok is keresték az élelmet, ezért sokszor konfliktusba kerültek a lakosokkal.
Meghalt Juhász István, a Fradi olimpiai bajnok futballistája
Az egykori játékos 79 évet élt. Az 1968-as olimpián repedt tüdővel játszott.
A rolleresek kétszer annyi balesetet okoznak, mint amennyinek a károsultjai
A közlekedésrendészek szerint az e-rolleresek nincsenek tisztában a jármű menetdinamikájával és a KRESZ-ismereteik is hiányosak.
Mitől habzik most annyi víz?
Véget ért a kánikula és az aszály, esett egy csomó eső, és emiatt sok élővíznél, tavaknál, patakoknál láthatunk intenzív habképződést. De nem minden vegyi szennyezés, ami annak látszik, mert a...
Az élsport legújabb csodaszere mindenki konyhájában ott van
A szódabikarbóna nemcsak tisztításra és sütésre, hanem teljesítményfokozásra is kiválóan alkalmas. A savasodást késleltető hatása látványos eredményeket hozott futásban és kerékpározásban is,...
A férfi és a női csapat is sima győzelemmel kezdte a sakkolimpiát
A férfi csapatban a legjobb magyar, Rapport Richárd nem is játszott még, így is meglett a 4-0 Salvador ellen. A nők Puerto Ricót győzték le.
Kövess minket Facebookon is!