Az elmúlt hat évben megduplázódtak a hazai élelmiszerárak
Kilőtt az ársapkás termékek ára a kötelező akciók eltörlése után: a liszt több mint 38 százalékkal drágult, a cukor pedig közel 14 százalékkal.
Bocsánatot kért a szombathelyi fideszes képviselőjelölt a gyenge választási eredmények miatt
Ferenczy Balázs szerint a helyi Fidelitas nem tudott érdemben építkezni a városban, pedig állítólag a „pénz, paripa mindig rendelkezésre állt.”
Szentkirályi budapesti és országos Airbnb-szabályozást javasol a terézvárosi népszavazás alapján
A Fidesz-KDNP fővárosi elnöke szerint a hatodik kerületi lakosokat zavarhatják az állandó külföldi szomszédok, ugyanakkor a helyi turizmus fellendíti a forgalmat.
Hétfőtől kalauz nélküli vonatok is közlekednek a győri és esztergomi vonalakon
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint szúrópróbaszerű ellenőrzések továbbra is lesznek a járatokon, az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazóknak 25 ezer forint pótdíjat kell fizetniük.
Evakuálni kell a helyieket Alsó-Ausztriában az árvizek miatt, már Bécsben is árad a Duna
A heves esőzések több közép-európai országban is komoly károkat okoznak, de Ausztriát éri a legnagyobb csapás. A folyó menti települések az árvízzel küzdenek, Kremsben például 14 betonkeverő...
A madár, ami csak csontot eszik, és akár egy 30 centis darabot is képes egészben lenyelni és...
A Közel-Keleten és Tibetben is honos szakállas saskeselyű másik furcsasága, hogy előszeretettel fürdik vas-oxidos vizekben, amitől a tollai vöröses színűek lesznek. A mai napig rejtély, hogy miért...
„Basszus, te kopaszodsz” – mondta az egyik osztálytársam a matekóra előtt
Huszonévesen kopasszá válni férfiaknak és nőknek egyaránt megrázó lehet, hiszen a tarságot gyakran az öregedéshez, a vitalitás elvesztéséhez kötjük, ráadásul sokan érzik úgy, hogy a vonzerejük és a...
Egy függöny mögött állva várakozott egy tucat nő, hogy kiderüljön, melyikük bokája a legszebb
Az 1900-as évek közepén Anglia mellett Párizsban is bevett volt bokaszépségversenyeket rendezni, amiket általában harisnyagyártó cégek szponzoráltak. A zsűriző rendőrök és vasúti hivatalnokok...
Hogyan rázódjunk vissza a hétköznapokba a vakáció után?
Vége a lazulásnak, indulhat újra az iskola, a szürke hétköznapok és a teljesítménykényszer. A szeptember sokaknak feszültségekkel teli időszak. A Telexnek nyilatkozó pszichológus szerint ennek nem...
„A hírek fogyasztása épp olyan veszélyes, mint az alkoholé. Sőt, talán még veszélyesebb”
Rolf Dobelli 14 éve hagyott fel a hírolvasással, ami szerinte korunk társadalmának mániája, és a technológia fejlődésének köszönhetően a hírek mindenhol megtalálnak minket. Hogyan lehet megfékezni a...
Kövess minket Facebookon is!