Orbán Balázs: Húha! Szögezzük le, Magyarországot nem lehet elhallgattatni
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország tenni tud a béke érdekében, aki ezt nem engedi, az háborúpárti.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint a Transparency International nem működik együtt és hazudik
Lánczi Tamás azt mondta, hiába állítja a szervezet, nem nyilvánosak az általuk bekért adataik.
Szigorítja a kínai úszók doppingellenőrzését a Nemzetközi Úszószövetség a párizsi olimpia előtt
A 2021-es tokiói olimpián 23 olyan kínai úszó indult, aki előtte pozitív doppingmintát adott. Szívgyógyszerre hivatkoztak.
Hibásak a zsidók, demokraták, republikánusok, a mélyállam – már most rengeteg az...
A közösségi médiában elindultak különböző narratívák arról, mi történt a Donald Trump elleni merénylet során valójában.
Nyolc csontsovány vizslát dobtak be a Halasi Állatotthon kerítésén, a kutyák több métert zuhantak
Az állatotthon dolgozóinak órákba telt a sokkos állapotban lévő kutyákat megfogni és karanténba helyezni.
Facebookon könyörög a somogyi rendőrség, hogy vigyázzanak magukra a strandolók a Balatonon
Az elmúlt napokban három haláleset is történt, ezek a rendőrség szerint megelőzhetők lettek volna.
WHO: Továbbra is a pandémia előtti szint alatt van védőoltást kapó gyerekek aránya a világban
Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF jelentése szerint jelenleg 14,5 millió gyerek nincs beoltva teljesen diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen.
Több a gyümölcs az olasz Fantában, mint a magyarban
A Coca-Cola el is ismeri, hogy más a recept, a területenkénti preferenciákkal indokolja.
EU considers boycotting Orbán's foreign affairs summit
It is because of the Hungarian PM's recent "peace mission" trips that they intend to "send a clear signal that Hungary is not acting on behalf of the EU".
Káosz tört ki a Copa América döntőjén, szellőzőnyílásokon próbáltak bemászni a stadionba szurkolók
Az argentinok hosszabbításban 1-0-ra győzték le Kolumbiát.
Kövess minket Facebookon is!