Az Európai Unió fontolgatja, hogy bojkottálja Orbán Viktor külügyi találkozóját
Az EU-külügyminiszterek inkább ellenbulit szerveznének, és megcsinálnák a saját találkozójukat.
Azonosították a Donald Trump elleni merénylet két sérültjét is
Mindketten Pennsylvania államban élnek, egyikük a tengerészgyalogság parancsnoka. Őt a máján és mellkasán érte lövés.
Rejtélyes föld alatti maja építményt találtak
A kutatók szerint az építménynek fontos szerepe lehetett, mivel labdapálya alatt bukkantak rá, ilyenek pedig csak fontos politikai központokban voltak.
Biden: Felülvizsgálják a biztonsági protokollokat, a merénylő motivációja még mindig nem ismert
Az amerikai elnök rövid sajtótájékoztatót tartott, elmondta, hogy beszélt Donald Trumppal, aki jól van.
Az oroszok már a Trump-merénylet mögött megbúvó kijevi nyomokat pedzegetik
Ukrajna korábbi belügyminiszter-helyettese, Anton Gerascsenkó szerint az orosz propagandisták Amerikát vádolják azzal is, hogy Ukrajnában „terrorista rezsim” alakult ki.
Betegsége óta másodszorra jelent meg nyilvánosan Katalin hercegné
A wimbledoni tenisztornán adja majd át az első helyért járó kupát.
Vízhiány van a II. kerületben, a Felső Zöldmáli út, a Szpáhi utca és a Bég utca az érintett
Hálózati meghibásodás és csőtörés az ok, a Vízművek dolgozik a megoldáson, szükségkutakat biztosít az érintetteknek.
Előkerült egy videó Donald Trump merénylőjéről
A felvételen az látszik, ahogy Thomas Matthew Crooks egy tetőn lapul, majd a lövések is hallatszanak.
Meghalt Shannen Doherty
A színésznő mellrákkal küzdött, 53 éves volt.
Sokan be vannak oltva, mégis egyre több itthon a szamárköhögéses beteg
Ennek szakértők szerint a koronavírus-járvány alatti lezárások lehetnek a fő okai. Csecsemőkre még ma is veszélyes a szamárköhögés. Felnőtteknek is érdemes lenne oltani, hogy ne fertőzzék meg a...
Kövess minket Facebookon is!