102 horvát és három görög futballszurkolót vettek őrizetbe a halálos athéni összecsapások után
A múlt heti összecsapásokban egy 29 éves görög szurkoló vesztette életét, a szurkolók tagadják a bűnösségüket.
Drágulhatnak az iskolai menzák, de sok múlik az önkormányzatokon
Jelenleg havi 15-20 ezer forintba kerül egy gyermek napi háromszori étkezése, de ha a rezsinövekedést és munkaerő-drágulást is figyelembe vennék, akár 50 ezer is lehetne.
Megöltek egy nőt a XVI. kerületben, a fiát gyanúsítják a gyilkossággal
Az 58 éves nő 24 éves fiát a helyszínen elfogták.
Narancsméretűre zsugorodik össze a tüdőd a mélyben, és ez teljesen normális
Az evolúció ajándéka az ősemlős reflexünk, amelynek köszönhetően az emberi szervezet is képes alkalmazkodni akár százméteres vízmélységekhez, egyetlen levegővétellel. Korok Fatima világrekordja és...
Egy eddig ismeretlen vízi emlős nyomaira bukkantak Egyiptomban
A Tutcetus rayanensisnek elnevezett faj 41 millió évvel ezelőtt élt, és igen kis méretű volt.
A DK pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tesz A kopasz oszt cége miatt
A korábban 700 millió forint közpénzt kapó cég végelszámolás alá került.
Maruzsa Zoltán szerint szó sincs arról, hogy 16 ezer pedagógus hiányozna a rendszerből
Az államtitkár szerint nemcsak öten, hanem 72-en jelentkeztek idén kémiatanár-képzésre.
Karácsony Gergely megállapodott a kormánnyal, mégis részt vesz az atlétikai világbajnokság...
A főpolgármester azért változtatta meg a korábbi döntését, mert Gulyás Gergely csütörtök éjjel a miniszterelnök felhatalmazásával írásban is megerősítette neki, hogy a kormány betartja a...
Elfogták a férfit, aki késsel szurkált meg Pesterzsébeten egy kutyát
Beismerte a bűncselekményt, de különösebb magyarázattal nem tudott szolgálni a tettére.
The local fireman does more for his homeland than a climber or an athlete
Ultra runner Balázs Simonyi has run distances over 200 kilometres 25 times. We spoke with him about the right mindset needed for running long distances, and why it may be good for the prime minister...
Kövess minket Facebookon is!