A legjobb játék, amivel a melegben játszhatunk
A Dave the Diver a tenger mélyére hív, és nehéz ellenállni neki: minden megmozdulásával szórakoztat, annyi időre leköt, mint egy csúcskategóriás játék, de harmadannyiba kerül.
Brutális politikai botrány Norvégiában: lopott napszemüveg miatt mondott le egy pártvezér
Azóta nem volt ilyen megrázó eset, amióta az előző miniszterelnök a Covid-járvány idején 14 emberrel ünnepelt, amikor 10 volt a limit.
A szörny, aki választások idején erőszakolja meg Zanzibár lakóit
Popobawa kitalált lény különös háttérrel és funkcióval. Állítólagos megjelenései már emberéleteket is követeltek.
Spanyol választás: a konzervatívok győztek, de a szélsőjobbal együtt is kevesen vannak
A Néppárt kezdhet udvarolni a szélsőjobbos Voxnak, de ez kevés lesz a kormánykoalícióhoz.
Ma is rengeteget köszönhetünk egy évtizedek óta halott rákos nő sejtjeinek
Henrietta Lacks sejtjeit a tudta nélkül szaporították, sejtvonala ma is alapvető fontosságú a gyógyászati kísérletekben. Családjának 25 év után szóltak a kutatásokról.
Rendezőnő filmje még nem kaszált ekkorát nyitó hétvégén, mint most a Barbie
155 millió dollár Amerikában, három nap alatt. Az Oppenheimer sem szégyenkezhet a maga 80 milliójával.
Lando Norris összetörte a győztes Verstappen herendi trófeáját
Csúnya baleset a Hungaroringen: pezsgősüveggel törtek porcelánt.
50 év alatt sem derült ki, miért halt meg Bruce Lee
A közvetlen ok ismert, agyi ödéma. De az, hogy azt mi váltotta ki, még mindig nem tisztázott, és tavaly is jelent meg tanulmány a témában. A krimibe illő konteókat viszont semmi nem támasztja alá, a...
A nő, aki évekig tartott szeretőt a padláson a férje feje fölött
Aztán a szerető megölte a férjet, de ezért nem tudták elítélni őt. 1930-ban a Los Angeles-i Batman sztorijától volt hangos az amerikai sajtó.
Halogathatja ennek a videónak a megnézését, de meg fogja bánni
Petőfi verse szerint Pató Pál úr azért halogat mindent, mert magyarnak született, és minden magyar ősi jelszava, hogy „Ej, ráérünk arra még!”. De ez nem igaz. Pató Pál úr krónikus halogató, és...
Kövess minket Facebookon is!