Adolf Hitler 119 napot töltött luxusbunkerében egy ukrajnai erdő mélyén
A Sztálingrád elleni hadjáratot az ukrajnai Vinnicjából irányította és rontotta el türelmetlenségével az állandó rosszullétekre panaszkodó Führer. Az erődöt a visszavonuló németek felrobbantották, a...
Megnéztük közelebből a keddi előtti utolsó négygólos hazai angolverést
A skótok soha többé nem léptek pályára abban az összeállításban, mint az 1928-as 5:1-es győzelmükkor.
Az 1954-es Wolverhampton–Honvéd nélkül a Bajnokok Ligája is más lenne
Az angol és a magyar bajnok wolverhamptoni meccse után az öntelt angolok hiába mondták, hogy győzelmükkel övék a világ legjobb klubcsapata. A L'Équipe lehűtötte a kedélyeket, és megszervezte a...
Antall József tanította a történelmet Haumann Péternek, 17 évesen már írt róla az újság
Az akkor harmadikos gimnazista három helyre adta be jelentkezését: a színművészetire, az orvosira és Schadek Franci bácsi belvárosi dauerszalonjába.
A kisváros és falu soha nem látott előretörését hozta a NER a magyar futballban
A Horthy-rendszerben a visszacsatolt területeken, a szocializmusban a gyárak, bányák környékén, a rendszerváltás utáni években véletlenszerűen tűntek fel a vidék első dobogósai. Most a Kisvárda...
Hozta tavaszi formáját a Real Madrid – esélytelenebbül megnyerte a Bajnokok Ligáját
A Real Madrid azt csinálta, amit egész tavasszal: pocsék első félidő után újított, de most nem kellett fordítania, elég volt Vinícius Júnior. A győzelemhez Courtois kapus is kellett. Ancelotti ismét...
Tudományos alapon számították ki a topbajnokságok eredményét, megnéztük, bejött-e
Ezt a szintet egy sportpresszó törzsközönsége is hozta volna.
Messit látni és beleszeretni a Troyes-ba
A PSG hétvégi meccsén a hangulat közelebb volt a Fővárosi Nagycirkuszban tapasztaltakhoz, Messi és Neymar labdaérintésénél sikongatott a nézőtér, a hazai góloknál tűzijáték volt és hivatásos...
Az Euroliga után az NB I.-et is megnyerte a Sopron női kosárcsapata
Idén csak a Magyar Kupát nem sikerült megnyerniük.
Kaczyńskiék mindig is Putyin és Tusk összjátékának tartották a 2010-es szmolenszki légi...
Varsó szerint merénylet okozta 2010-ben Lech Kaczyński lengyel köztársasági elnök kormánygépének szerencsétlenségét. Nem először állnak elő ezzel a teóriával, holott érdemben semmilyen új tény nem...
Kövess minket Facebookon is!