Újra elindult a gyermeksebészeti ellátás Szegeden
Hetekig nem volt műtő, mert az NNGYK szerint nem felelt meg a szakmai követelményeknek és a jogszabályoknak.
Magyar Péter több mint húsz éve azt mondta, hogy Medgyessy kötéllel a nyakában mutathatna bűnbánatot
Ez az ATV Közhang című műsorában hangzott, el, de Magyar hamar hozzá is tette, hogy vicc volt.
Závecz: Majdnem kétszer annyian vezetnék be itthon az eurót, mint 2019-ben
Az EU támogatottsága is nőtt az előző EP választás óta.
A Fidesz háborús pszichózissal vádolja az Európai Néppártot, aminek a KDNP még mindig lelkes tagja
Amíg a kormánypárt is tagja volt, addig az EPP volt a keresztény-konzervativizmus fellegvára, 2021 óta viszont inkább ellenség, ami háborúba küldené a magyar fiatalokat. Igaz, ezt csak egy...
Megkérdeztük a ChatGPT-t, ki mit mond majd a választási vitán, és egy szebb világban találtuk...
A három legesélyesebb jelölt válaszait szimuláltuk mesterséges intelligenciával, a lehető legkevesebb beleszólással, és noha visszaköszönt néhány ismert motívum, a bűnözőzés vagy a bébigyurcsányozás...
A mi hibánk, hogy a csótányok velünk élnek
Az egyre kényelmesebb lakóházak nemcsak az ember életminőségén javítottak, hanem a kártevőkén is.
Nem is bomlanak le olyan könnyen a lebomlóként reklámozott teafilterek
Ezen felül még a nagyon fontos gilisztákat is megmérgezhetik egy tanulmány szerint.
Megint nem sikerült Észak-Koreának a kémműholdfellövés
Két perccel az indulás után Dél-Korea már meg is találta a rakéta maradványait a tengerben.
Technikai probléma miatt visszafordult a Wizz Air Dubajba tartó járata
Az érintett utasok igény szerint szállást vagy pénzvisszatérítést kaptak.
Az EU szankciókat vet ki az orosz büntetés-végrehajtásra és 19 orosz állampolgárra, mert Navalnij...
Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő megjegyezte, hogy egyre nagyobb a vita a külügyminiszterek között arról, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel lőhessen orosz földön állomásozó...
Kövess minket Facebookon is!