Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az eddigi részeredmények szerint a listás szavazókörök 98 százalékos és az egyéni szavazókörök 99 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz-KDNP 135, az Ellenzék 56, a Mi Hazánk 7 képviselővel áll, és bejutott a parlamentbe. Bejutott egy német nemzetiségi képviselő is.
  • Nem dőlt meg a részvételi rekord, a választók 69,47 százaléka ment el szavazni vasárnap.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében arról beszélt, hogy „akkora győzelmet arattak, hogy azt még a Holdról is lehetett látni”.
  • Márki-Zay Péter szerint az emberek jelentős részét csak a propaganda, az agymosás érte el.
  • Jakab Péter beszólt Márki-Zaynak, szerinte Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket.
  • Gyurcsány Ferenc szerint Márki-Zay nem volt a legjobb kapitány.
Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Megérkezett Fekete László erősember – korábban a Magyarország legerősebb embere cím birtokosa – a Mi Hazánk eredményváró eseményére. Fekete a párt országos listájának a 20. helyén szerepel, lényegében jelképes jelöltként. A jelentős testméretekkel bíró Fekete Lászlót Novák Előd, a párt alelnöke fogadta, majd azt mondta neki, nézzék meg, elbírja-e őket a dobogó. A teszt sikerült, a dobogó épségben maradt.

Kovács Gergő, az MKKP társelnöke néhány perccel az urnazárás előtt a Telexnek azt mondta, örül, hogy a saját választókerületében (Budapest 3.) magas a részvételi arány. A párt eredményváróján külön sarkot kaptak a statisztikát elemzők, akik többek között azt figyelik, mennyire működött a taktikai szavazás, azaz mennyire lehetett rávenni a Kutyapárt szimpatizánsait arra, hogy a listás szavazatukkal az MKKP-t, az egyéni jelöltre leadottal pedig a hatpárti ellenzéket támogassák. Kovács megosztotta velünk egy nem reprezentatív, hatezer kitöltéses kérdőív eredményeit is, amely alapján a saját szavazóik kétharmada készült tegnap arra, hogy az Egységben Magyarországért egyéni jelöltjére voksoljon.

„Ha bejutunk, akkor örök élet, ingyensör, ha nem, akkor egyrészt bezár itt az eredményvárón a bár, másrészt folytatjuk a munkát és koncentrálunk a következő önkormányzati választásokra” – mondta a párt társelnöke, mikor arról kérdeztük, mit vár a ma estétől.

Semjén Zsolt KDNP-s politikus a Fidesz eredményváróján kiemelte, hogy a népszavazáson a magas részvétel egyértelműen ki fogja jelölni azt az irányt, amit a kormánynak követnie kell. A határon túliak szerinte jóval nagyobb számban mentek el szavazni, mint a legutóbbi országgyűlési választáson. „A következő parlament az összmagyarság parlamentje lesz” – mondta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

67,8 százalékos a részvétel 18:30-kor – közölte honlapján az NVI. A névjegyzékben szereplő 7 693 857 választópolgárból már 5 216 424-en adták le voksukat.

Négy évvel ezelőtt 68,13 százalék volt ugyanekkor a részvétel.

Ez volt az utolsó részvételi arányról szóló részadat, hiszen 19 órakor az urnák szinte mindenütt lezárultak, már csak a jelenleg még tartó sorok futnak le, ezzel lényegében véget ért a 2022-es országgyűlési választás.

A legaktívabb Vas megye volt, ahol 72,49 százalékos volt a részvétel 18:30-kor, utána pedig Budapesten, ahol fél órával a zárás előtt a választásra jogosultak 72,35 százaléka adta le szavazatát.

A legalacsonyabb részvétel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 62,19 százalékkal.

A Medián a választási eredmények előtti utolsó reprezentatív felmérése szerint a választást a Fidesz nyeri. A részletek szerint:

  • 121 Fidesz–KDNP-mandátum,
  • 77 ellenzéki mandátum,
  • 1 német nemzetiségi mandátum.
  • A Mi Hazánk és a Kutyapárt a felmérés szerint nem kerül be a parlamentbe.

A medián szerint ennek „megvan a hibahatára, de ez a legvalószínűbb eredmény”. A választani tudók aránya 49-41 százalék a Fidesz javára, az előző felméréshez képest szűkült az olló, mondták az RTL Híradóban.

A kutatás alapján a DK 21, a Jobbik 16, a Momentum 15, az MSZP 12, a Párbeszéd 8 mandátummal számolhat, az LMP 5 mandátumot kap.

Hann Endre szerint nem szegte kedvét az ellenzéki szavazóknak, hogy legutóbbi felmérésük szerint 10 százalékponttal vezet a Fidesz. A Telex élő választási műsorában arról is beszélt, hogy a rossz időjárás magyarázhatja, hogy a reggeli részvétel elmarad a 2018-as választáshoz képest.

A miniszter arról beszélt a Fidesz eredményváróján, hogy köszöni mindenkinek, aki élt a szavazati jogával, külön köszönet azoknak, akik a kormánypártot támogatták. A részvétel magas, majdnem megegyezik a négy évvel ezelőttivel. Ez a demokrácia győzelme, és erős felhatalmazást ad a győztesnek. Láttuk az első előrejelzéseket, amik optimizmusra adnak okot – mondta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A korábbi választáson a XI. kerületben többször tumultuózus jelenetek alakultak ki abban a szavazókörben, amelyik az átjelentkezett választókat fogadta. Idén 6139 főt fogadtak, de nem voltak többórás várakozások, így 19 órakor a Csiki-hegyek utca 13–15. alatt található általános iskolában is véget ért a szavazás.

Szavazó a Csiki-hegyek utca 13–15. alatt található általános iskolában késő délután – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Szavazó a Csiki-hegyek utca 13–15. alatt található általános iskolában késő délután – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Több helyen is zaklatták a Tiszta szavazás önkéntes őrszemeit azért, mert a munkájukat végzik”

– áll a választásokon történő visszaélések megelőzése és felderítése érdekében március végén létrehozott kezdeményezés vasárnap délutáni közleményében.

  • A Heves megyei Gyöngyösön a választási csalásnak tekinthető utaztatás dokumentálása közben érte fenyegetés az önkénteseket, az autójukat többször is megütötték. Az aktivisták rendőrt hívtak, bejelentést tettek.
  • A Borsod megyei Alsózsolcán az önkénteseket megfenyegették a vélhetően a választók szervezett utaztatását végző emberek.
  • A Csongrád megyei Makón a szavazókör előtt zaklatták az aktivistákat, kamerázták őket, fel akarták rúgni a pultjukat, miközben azt kiabálták: „mindenki szavazzon a Fideszre”. Az őrszemek itt is rendőrt hívtak.
  • Egy nagykállói asszony az aktivistáknak arról számolt be, hogy az asszonyt szavazás után a szavazóhelyiség előtt állva a helyi római katolikus pap vélhetően aktivistának nézte, ezért levideózta, és kiabálni kezdett vele: „mit képzelnek magukról, Nagykállóban nincs választási csalás”. A videóban is nyilatkozó nő úgy emlékezett vissza:

„Azt hittük, hogy nekünk jön, pedig a nyájába tartozom én is. (…) Rám támadott úgy, hogy meg sem kérdezett, mit ácsorgok ott.”

Hadházy Ákos az ellenzéki eredményvárón beszélt az ügyről a Telexnek. Mint mondta, nem tudni, mi történt egészen pontosan Erdélyben, és bennük is vannak kérdések az üggyel kapcsolatban, de az tudható, hogy ott visszaélések történtek, erre bizonyítékok vannak.

„Ezért azt kértük a Nemzeti Választási Bizottságtól, hogy semmisítsék meg a levélszavazatok eredményeit, és ismételjék meg a szavazást, de az a nagyon súlyos helyzet állt elő, hogy nem egyszerűen elutasították ezt a beadványt, hanem hatáskör hiányában, érdemi vizsgálat nélkül utasították el”

– mondta el kérdésünkre.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Azt is hozzátette, hogy az indoklás pedig egészen durva: az NVB-nek nincsen jogköre a határon túlon elkövetett választási csalások ellenőrzésére. Hiszen ez olyan, mintha két választás lenne, határon innen és határon túl, de ez nem igaz, hiszen egy választás van, tette hozzá. Szerinte ma gyakorlatilag kimondta a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a magyar országgyűlési választások egy részének tisztaságát nem tudja ellenőrizni és betartani. Hadházy szerint nem is lehet tisztának tartani ezt a választást addig.

Azt is elmondta, az ellenzéki tag feltette a kérdést, hogy akkor ki tudja ellenőrizni ezt, amire elmondása szerint egyszerűen csak nem érkezett válasz. Hozzátette, nagyon reméli, hogy nem ezek a szavazatok lesznek sorsdöntőek végül a választáson, mert akkor súlyos alkotmányos válság alakulhat ki Magyarországon. A döntés ellen lehet fellebbezni, de az biztos, hogy ez nem maradhat így, mondta, de arról nem tudott nyilatkozni, hogy az ellenzék most milyen konkrét lépést tervez tenni. Az ügyről részletesen ebben a cikkben írtunk.

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusánál gyors közvélemény-kutatást tartottunk az országgyűlési választásokról. Igyekeztünk levélszavazókat és állandó lakcímmel rendelkező állampolgárokat, időseket, fiatalokat, nőket és férfiakat egyaránt szóra bírni.

Döntő többségük kendőzetlenül bevallotta, hogy „a folytatásra” nyomták a pecsétet, ennek pedig több magyarázata is volt. A Fideszre szavazók körülbelül felénél tapasztaltuk, hogy a kormány kommunikációs elemeit hozzák fel érvként, például hogy békét akarnak és szabadságot; nem akarnak háborúzni Ukrajnában, illetve több helyről is visszaköszönt, hogy a keresztény értékekre és a nemzetpolitikára voksolnak.

Kolozsvár – Fotó: Kádár Kata / Transtelex
Kolozsvár – Fotó: Kádár Kata / Transtelex

Sokan említették ugyanakkor, hogy minden választáson részt vesznek, számukra fontos, hogy eleget tegyenek állampolgársági kötelezettségüknek. Többen kiemelték, hogy elsődleges szempont számukra a folytonosság. Szerintük a Fidesz–KDNP kormány bizonyított, jelentős támogatást nyújtottak az erdélyieknek.

„Fontos, hogy a magyarságunk fennmaradjon, és valaki képviseljen minket. Mi láttuk, hogy ettől a kormánytól megkaptunk mindent és szeretnénk, ha ez továbbra is így menne”

– mondta az egyik válaszadónk. Egyes szavazók szerint tehát inkább egy magyarországi párt képviseli az ő ügyeiket, mintsem az RMDSZ, az EMNP vagy az MPP.

A konzulátusnál találkoztunk olyanokkal is, akik az ellenzéket támogatják, mondván, szerintük Magyarországon a jelenlegi politikai helyzet tarthatatlan, nagyon messze ment a 12 éve regnáló kormánypárt. Hozzá kell tennünk, az ellenzékre szavazók jellemzően magyarországi születésűek, csak jelenleg épp Kolozsváron tartózkodnak, ezért szavaznak itt.

További részletek a Transtelex cikkében.

A Nemzeti Választási Bizottság nem vizsgálja a marosvásárhelyi levélszavazatok ügyét, indokuk szerint a választási eljárási törvény Magyarország területére terjed ki. Erről döntöttek vasárnap délután.

Fotó: Olvasói fotó / Transtelex
Fotó: Olvasói fotó / Transtelex

Csütörtök reggel a Transtelex írta meg, hogy Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak. Már kitöltött szavazólapokról van szó, az egyiken kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, a másikon pedig az látható, hogy valaki a Mi Hazánkra adta le voksát. Erről itt írtunk bővebben. (MTI)

A „Húszezren a tiszta választásért 2022-ben” csoport közleménye által elküldött közlemény szerint megtámadták a szervezet szavazatszámlálóját, aki Karcagon telefonjával videót készített az érkező kisbuszról, amikor egy másik várakozó jármű sofőrje ordítva támadt rá, és a videózás abbahagyását parancsolta neki. „Kirúgom a kezedből, menjél be” – üvöltötte a kisbusz sofőrje a szavazatszámlálónak, aki hiába védekezett azzal, hogy „hivatalos személy vagyok”.

Szepesi Tibor, Karcag fideszes polgármestere pénteken egy videóüzenetben állította, hogy „az ellenzék által a helyi szavazókörökbe delegált szavazatszámlálók a főváros környékéről érkező provokátorok”, és felhívta arra a figyelmet, hogy „a karcagi szavazókörökben megállapított eredményeket eddig mindenki elfogadta”. Szepesi arra kérte a karcagiakat, hogy „higgadtan, nem foglalkozva a városunkban érkező provokátorokkal, szavazatukkal támogassák Karcag város további fejlődését”.

A Sopronhoz közeli Ivánban a roma kisebbségi önkormányzat vezetője többször is visszatért a szavazóhelyiségbe emberekkel, és megmutatta nekik, kire szavazzanak – mondta Pollreisz Balázs, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke délután. A településen a következőt vették ma jegyzőkönyvbe:

„A már korábban urnához járult férfi, S. Renátó visszatért a szavazóköri helyiség előterébe, és a kíséretében lévő választóknak az ajtóra függesztett mintaszavazólapon megmutatta a FIDESZ jelöltjeit.”

A bejelentő civil szavazatszámláló, Lukács Csaba a Telexnek elmondta: a roma vezető már harmadszor tért vissza, és a szavazóbizottsági elnök kérésére sem hagyta el a helyiséget. Megvárta, míg a „barátai” végeznek a voksolással, és az ajtón kívülről lefotózta őket, amint urnába dobják a szavazólapot.

A fideszes államtitkár Fürjes Balázs az ellenzék közös jelöltjével, a Momentum alelnökével, Hajnal Miklóssal csap össze Budapest 3-as választókerületében. Az aktivitás kiemelkedő: 17 óráig a részvétel 72,24 százalék. (Fun fact: az ellenzéki előválasztáson is itt voltak a legaktívabbak a választók.)

A magas részvétel hagyományos a Hegyvidéken: 2018-ban az urnazárásig a választásra jogosultak 81,6 százaléka ment el szavazni.

Egy nő átveszi a szavazólapokat a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson – Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Egy nő átveszi a szavazólapokat a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Akkor Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszteré lett az egyéni mandátum. A fideszes politikus azonban csak szűken nyert: a szavazatok 42,7 százalékát szerezte meg, a DK-s Bauer Tamás 39,03 százalékot kapott.

Akkor megosztott volt az ellenzék – az LMP-s jelölt 7, a jobbikos Gyöngyösi Márton 5,8 százalékot szerzett –, így Hajnalnak most, az ellenzék közös jelöltjeként nagyobb esélye van nyerni ebben a billegő körzetben, mint négy éve.

Vas 1-es választókörzetben – amelynek központja Szombathely – szintén nyitott a küzdelem. A Fidesz egykori honvédelmi minisztere, Hende Csaba és a DK-s Czeglédy Csaba, aki a bíróság szerint nem más, mint az Ördög ügyvédje, sokakat megmozgatott vasárnap: a választásra jogosultak 67,7 százaléka ment el szavazni 17 óráig.

Forrás: Telex
Forrás: Telex

A 2018-as rekord elérése a magas adat ellenére sem biztos: akkor urnazárásig 75,9 százalékos volt a részvétel.

Az a körzet akkor csak éppenhogy billegő volt: Hende 2018-ban 49,92 százalékot szerzett. Az akkori szocialista jelölt 30 százalékot szerzett, több ellenzéki jelölt között megoszlottak a szavazatok. (Nemény András viszont 2019-ben elnyerte a polgármesteri széket.)

Czeglédy az egyesült ellenzék jelöltjeként most nagyobb eséllyel indul, mint a megosztott ellenzék négy éve.

Néhány órája mi is beszámoltunk róla, hogy a Tiszta szavazás program helyi megfigyelői választók szállításáról tettek bejelentést Hortobágyon, miután állításuk szerint Tanyajárat néven menetrendszerű buszjáratot hirdetett meg a Hortobágyi Önkormányzat a választás napjára, hogy ezzel szállítson szavazókat. Hortobágy polgármestere, Jakab Ádám Facebook-bejegyzésben reagált a vádra, szerinte semmiféle választási csalás nem történt, mert bár buszoztatás valóban történt, nem választópolgárokat szállítottak, hanem a helyi szavazókörökbe delegált szavazatszámlálókat, „akik gyalogosan nem tudták volna gyakorolni az alkotmányos jogukat és a szavazatszámláló bizottsági tagságukból adódó kötelezettségüket ezen lehetőség nélkül”.

Derűsen várakozó a hangulat a BAH-csomópont melletti Budapest Kongresszusi Központban, aminek földszinti termeiben a Mi Hazánk Mozgalom tartja választási eredményváróját.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A párt vezetői nagyon bízhatnak a sikerben, azaz a parlamenti bejutásban, mert a díszletek nyugodtan grandiózusnak is nevezhetők. Belépéskor eligazítanak: az előtér után menza méretű fogyasztóhelyiség, hosszú asztalokkal, glédában álló üdítős üvegekkel, kávésarokkal, sonkás minibucik, sajtos-magos és édes sütemények garmadájával. (A sajtos rudacska ráadásul friss helyszíni tesztünk alapján.) Az étkező mögött nagy sajtóterem, kéttucatnyi újságíróval, hat felállított kameraállvánnyal, megvilágított dobogóval.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Mint megtudtuk, a párt elnöke, Toroczkai László csak 11 körül értékel majd, az eredmények befutása után, de a folyosón már feltűnt Dúró Dóra és Novák Előd is, rendkívül mosolygós hangulatban. Az első sajtótájékoztatót fél 8-ra hirdették meg.

71,96 százalék szavazott 2018-ban Kósa Lajos körzetében. Igaz, a Fidesz alelnöke, Debrecen egykori polgármestere csak úgy hozta el a Hajdú-Bihar 1-es választókörzetet, hogy a szavazatok 47,3 százalékát szerezte meg – megosztott ellenzékiek ellen.

Kósa Lajosnak ezúttal nehezebb dolga van, mert közös ellenzéki jelölt indul ellene, így Varga Zoltán esélye nagyobb, mint az ellenzékieknek volt 2018-ban.

A 17 órai adatok szerint a választásra jogosultak 63,93 százaléka ment el szavazni. Urnazárás 19 órakor, kérdés, hogy itt meglesz-e a négy évvel ezelőtti részvételi arány.

A 17 órás adatok szerint az országgyűlési választáson 4 840 928-an adták le a voksukat, míg a népszavazáson 4 787 527 ember. Részvételi arányokban ez 62,92 százalék és 62,23 százalék. Ez 53 401 embernyi különbség, ennyivel kevesebben vettek részt eddig a népszavazáson.

Fotó: Melehg Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melehg Noémi Napsugár / Telex

Az Ajkát, Sümeget, Tapolcát és még számos kistelepülést magában foglaló Veszprém 3. választókerületben is magasabb a részvétel az országos átlagnál a 17 órai állás szerint: ebben a billegőnek mondott körzetben a választásra jogosultak 63,63 százaléka voksolt.

Itt a jobbikos Rig Lajos küzd meg a Fidesz egykori külügyminiszterével, Navracsics Tiborral, korábbi EU-biztossal.

A körzet billegő, mert négy éve a Fidesz jelöltje, Fenyvesi Zoltán csak 46 százalékkal nyert, Rig Lajos úgy kapott 40 százalékot, hogy a szocialista jelölt 8, az LMP-s 2 százalékot szerzett. Rig azonban most az egyesült ellenzék jelöltje – igaz, a Fidesz egyik prominens alakjával, a 2010–14-es kormány kormányfőhelyettesével, jelenlegi kormánybiztossal kell megküzdenie. A 2018-as tapasztalatok alapján megjósolhatatlan, hogy a magas részvétel kinek kedvez. Akkor 69,99 százalékos részvétel hozott fideszes győzelmet.

Az RMDSZ több mint 21 ezer levélszavazatot gyűjtött Kovászna megyében. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megyei szervezetének gyűjtésével együtt így összesen 31 ezren szavazhattak a megyében. A négy évvel ezelőtti magyarországi választáshoz képest 15-20 százalékkal több levélszavazatot adtak le székelyföldiek – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke a Transtelex megkeresésére.

Elmondása szerint a háromszéki RMDSZ megkérdezésünkkor már 21 216 szavazatot gyűjtött, és a választók még délután 5 óráig adhatták le szavazataikat. A szavazatokat a politikai alakulat egy megbízottja hétről hétre a csíkszeredai konzulátusra vitte.

Egy háromszéki forrásunk szerint az RMDSZ nem is bízta a véletlenre a begyűjtést: már a választási regisztrációs időszakban elővették a szavazópolgárok listáját, és körbetelefonáltak, hogy megkérdezzék, változtak-e az adataik, és regisztráltak-e a választásra, március 9-e után pedig a településfelelősök és munkacsoportok segítették a helyes kitöltést, illetve a levélcsomagok begyűjtését. A levélszavazatok hatékony összegyűjtését pedig egyes egyházi vezetők is segítették, akik kihirdették, hogy az RMDSZ helyi szinten hol gyűjti össze a szavazatokat.

Részletek a Transtelex cikkében.

A Fidesz most is Budapesten, a Bálnában tartja az eredményváróját, ahol gyűlnek az újságírók, a Telex csapata is megérkezett már. Akkora az érdeklődés külföldről, hogy a kinti színpadnál, ahol az eredményhirdetéskor szokott beszélni Orbán Viktor, már beteltek a helyek a sajtópódiumon, jó pár nagy elérésű magyar újságnak se jut hely.

A politikusok az épület másik részében vannak, átlátni se lehet oda, fekete paraván választja el azt a részt. A kávé 400-500, a szendvics 1000 forint körül van.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Na fiatal barátaim, jövő generációja, spuri szavazni! Szavazz magyar, hí a haza! És emlékezz a tanultakra, ha szembe állsz Magyarország térképével, balra van Nyugat!

– írta ki Nagy Ervin színész kicsit több mint egy órával urnazárás előtt Facebook-oldalára.

Egy szavazatszámláló mozgóurnázás közben megbotlott, és elesett az urnával Szombathelyen (Vas megye 1-es választókerület). Bár az urna megsérült, abból nem esett ki szavazat, ezután visszavitték a szavazóhelyiségbe.

Szintén mozgóurnázás közben fertőtlenítőszer folyt nyolc népszavazási papírra, ami elmosta a bélyegzőt Százhalombattán (Pest 8.). Helyettük újakat vittek ki. (NVI)

De nem fedjük fel az inkognitóját. A legendás Csirkeember humanoid formában várja az eredményeket, de a saját, Facebook-aktivitás alapú becslésére hivatkozva arra számít, hogy 127 százalékon fog végezni az MKKP. Ő az 55., azaz utolsó a párt listáján, de nem aggódik a bejutáson, szerinte ugyanis legalább 68 mandátumot szereznek a kutyák listára leadott szavazatokból.

A kutyapárt budapesti eredményváró buliján egyébként nem csak a kampányban beígért alkoholt mérik ingyen, van térítésmentes bor és „ücsi” is. Ahogy az egyik passzivista fogalmazott: „Sört prédikálunk, de bort is iszunk.”

Fotó: Csatári Flóra Dóra / Telex
Fotó: Csatári Flóra Dóra / Telex

2018-ban Lázár János 71,87 százalékos részvétel mellett a szavazatok 51 százalékát megszerezve győzött a Hódmezővásárhelyt és Makót is magába foglaló Csongrád 4-es választókerületben.

Most, amikor az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel méri össze magát, két órával az urnazárás előtt ebben a választókerületben 66,46 százalékos a részvétel, azaz magasabb a 17 órakor mért országos átlagnál, amely 62,92 százalékon áll.

Az miniszterelnökséget 2018-ig miniszterként vezető Lázár a választások előtt közölte, hogy Márki-Zay az urnazárás után három órával már politikai hulla lesz. A 2018 után háttérbe vonult fideszes politikus szerint az összellenzéki kormányfőjelölttel szembeni győzelme neki kiemelt legitimációt adna. Ezzel arra utalt, hogy visszatérne az országos politizáláshoz. Ehhez azonban valóban hoznia kellene választókerületét Márki-Zayval szemben.

A délután 5-ös adatok szerint mind a 106 választókörzetben átlépte a részvételi arány az 50%-ot. A legalacsonyabb részvételt Borsod 3 produkálja, 51,54%-os aránnyal, itt a fideszes Riz Gábor az ellenzéki összefogás részéről az MSZP-s Kiss Sándorral küzd meg a mandátumért.

A legmagasabb részvételi arány továbbra is Budapest 3 adja, ez a Fürjes Balázs–Hajnal Mikló- meccs terepe, itt délután 5-ig a szavazásra jogosultak 72,24%-a járt a szavazófülkében.

Megütöttek, majd miután földre esett, megrugdostak egy szórólapot osztogató ellenzéki aktivistát Óbudán, a Vihar utca-Raktár utca sarkán lévő CBA előtt. A 82 éves férfi az Egységben Magyarországért pártszövetség kabátját viselte és az ő szórólapjaikat osztogatta a járókelőknek, amikor az üzletből kilépett egy pár, akik rátámadtak.

Először kitépték a kezéből a szórólapokat, megütötték, majd amikor a földre esett, belerúgtak. A 82 éves férfi bejelentést tett, most is a rendőrségen van kihallgatáson. A támadók indoka az volt, hogy kampánycsendben nem szabad szórólapozni, de mivel a CBA nincs egyik szavazókör 150 méteres körzetében sem, így ez nem állja meg a helyét.

A rendőrség lapunknak arról tájékoztatott, hogy a férfi saját elmondása szerint nem sérült meg; a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

62,92 százalékos a részvétel 17 órakor – közölte honlapján az NVI. A 7 693 857 névjegyzékben szereplő választópolgárból már 4 840 928-en adták le a voksukat.

Négy éve 17 óráig a választók 63,21 százaléka ment el szavazni, ez volt a legmagasabb részvétel a választások történetében.

Vas megye (67,09 százalék) beelőzte Pest megyét (65,56 százalék), Budapesten 66,25 százaléknál tart a részvétel 17 órakor.

Ezt írta legalábbis a Facebookon Varga Gábor, a Fidesz Fejér megye 5-ös választókerületének jelöltje.

Forrás: Varga Gábor Facebook
Forrás: Varga Gábor Facebook

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!