Víz szivárgott az Országos Mozgásszervi Intézet liftaknájába, több mint 30 beteget átköltöztettek

2024. szeptember 20. – 06:46

frissítve

Víz szivárgott az Országos Mozgásszervi Intézet liftaknájába, több mint 30 beteget átköltöztettek
A medréből kilépett Duna Esztergomnál – Fotó: Sztraka Ferenc

Másolás

Vágólapra másolva
  • Péntektől nem áll meg az M2-es metró a Batthyány téren.
  • Szombatig még nagyjából 50 centit emelkedik a Duna.
  • Orbán Viktor szerint most már „Budapest alá kell benéznünk”, azaz figyelni, hogy a fővárostól délre hogyan fog vonulni az árhullám.

Több mint 30 beteget költöztetett át péntek este az Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT), miután az egyik liftaknában vizet észleltek – közölte az MTI-vel az Országos Kórházi Főigazgatóság pénteken éjszaka. Az OMINT a Margit híd budai hídfőjének közelében, a Frankel Leó út 25-29. szám alatt található.

Azt írták, felmerült annak a veszélye, hogy áramkimaradást okozhat a liftaknában megjelenő víz, ezért a biztonságos ellátás érdekében több mint 30 páciens költöztetését oldották meg az intézet munkatársai a kórházon belül, egyik épületből a másikba, az Országos Kórházi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és több társszervezet támogatásával, segítségével.

Hozzátették, több beteg döntött úgy, hogy a hétvégét otthon tölti; az ő kezelésük hétfőn folytatódik. Hangsúlyozták, hogy az Országos Mozgásszervi Intézet betegeinek ellátása továbbra is folyamatos és biztonságos.

Budapesten szombaton várják az árhullám tetőzését, de már így is nagyon magas a vízállás. A fővárosi védekezést és az elöntött területeket a kormány mutatja meg egy rövid videóban.

Ekkora árvizet még nem láttam felülről – mondta lapunknak Sztraka Ferenc légi fényképész, aki csütörtökön végigrepült a Duna mentén Budapesttől Esztergomon is túlra és végigfényképezte az elöntött területeket.

A Római parton, alig néhány méterre a Dunától épült fel Magyarország egyik legnívósabb teniszközpontja, amelyet már többször is elöntött az ár. Mivel a hullámtérben van a komplexum, az állam nem védi meg őket, maguknak kell gondoskodniuk a védelemről. 2013-ban a rekordmagas vízállásnál ez sikerült, és most is ez a tervük. Az erről szóló videónkat itt tudják megnézni.

Egy Szigetmonostor közelében létrejött buzgárt hatástalanított a Fővárosi Vízművek, derült ki a cég Facebook-posztjából.

Buzgár akkor keletkezik, amikor a vízszint emelkedésével az árvízvédelmi töltés folyó felőli oldalán (vízoldal) megnő a víznyomás. A nyomáskülönbség miatt a mentett oldalon alulról fölfelé kezd szivárogni a víz, végül megjelenik a felszínen. A jelenséget a rágcsálók járatai is elő tudják idézni.

A buzgár ellen homokzsákokból épített ellennyomó medencével lehet védekezni, és pontosan ez történt Szigetmonostornál is. A medencében összegyűlő víz nyomása szab gátat a további szivárgásnak. Tulajdonképpen a víz állja útját a víznek.

Az alsógödi Széchenyi csárdát már elöntötte a víz – Fotó: Bődey János / Telex
Az alsógödi Széchenyi csárdát már elöntötte a víz – Fotó: Bődey János / Telex

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság azt írta Facebook-oldalán, hogy az árvíz elleni védekezés és a víziközlekedés biztonsága érdekében a hajózási hatóság teljes hajózási zárlatot rendelt el a sport és kedvtelési célú kishajóknak, továbbá a nyilvántartásba vételre nem kötelezett vízi járműveknek a Duna magyarországi szakaszán, – vagyis Szap község (Szlovákia) és a déli országhatár között – a fő- és mellékágakban (a Ráckevei-Soroksári Duna-ág kivételével).

Szlovákia egymilliárd, Lengyelország ötmilliárd, Csehország kétmilliárd, Románia másfél milliárd, Ausztria ötszáz millió eurót kap az európai kohéziós alapból az árvízkárok enyhítésére, írta az Újszó.com Robert Fico szlovák miniszterelnök tájékoztatása alapján. Az országok közötti felsorolásban Magyarország nem szerepelt..

Fico arról is beszélt, hogy egyelőre még tárgyalásokat folytatnak az Európai Bizottsággal, hogy ez a pénz csak helyreállításra költhető, vagy megelőző intézkedéseket is tudnak-e belőle fizetni. A szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy állami önrészre nem lesz szükség. Erről az Európai Bizottság wroclawi találkozóján egyeztettek a miniszterelnökök.

Komáromnál már tetőzött, Esztergomnál tetőzés közeli állapotban van a Duna, Budapesten 835-840 centiméter a vízállás, ami 50-55 centiméterrel elmarad a 2013-as árvízétől, mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 csatornán.

Kitért arra is, a két napja elzárt Kisorosziban élők tudják kezelni a helyzetet, és mivel közeledik a tetőzés, várhatóan néhány nap múlva felszabadul a terület.

A szóvivő kiemelte, hogy a Budapesttől délre fekvő területeken az 1954-es jeges árvízre építették ki a töltésvonalakat, azok nagyon magasak, de ott is előfordulhatnak védendő helyek, csurgások, szivárgások, buzgárok.

Siklós Gabriella megemlítette azt is, hogy a Lajtán még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de nagyon lassú apadás kezdődött el, „egy-két centimétert már néha apad”.

Az OVF szóvivője hangsúlyozta, hogy árvízi jelenségek nagyon nagy számban várhatók, a vízügyeseken és a gátakon dolgozókon hihetetlenül nagy a felelősség, és nagy szükségük van nyugalomra.

Ismételten arra kért mindenkit, hogy ne a töltésekre és az ideiglenes védművekre kiránduljanak, mert ezek bármikor elkezdhetnek átnedvesedni, átázni, a jelenségek egyik pillanatról a másikra bukkannak fel. Ilyenkor nem lehet zavarni a vízügyesek munkáját – mondta Siklós Gabriella, megemlítve, kisebb konfliktusok is kialakulnak amiatt, hogy a vízügyesek nem tudnak haladni a töltéseken a nézelődőktől.

Az ezredforduló óta az ötödik árvizes időszakát tölti Zebegényben Pásztor László, aki a Napforgó utca alacsonyan fekvő részén lakik. Mivel nem ment el, de a több ezer homokzsákot megtöltő katonáknak és vízügyeseknek segíteni akart, 20 kiló szarvashúsból főzött nekik pörköltet. A katonák most is zsákolnak, a legközelebb lévő, nagymarosi mérőállomás szerint 682 centiméter volt a vízállás 16 órakor, ez már nem fog sokat emelkedni, a zebegényi férfi szerint ezúttal nem lesz szükség a 2013-as módszerére. Akkor saját nappalijának padlójába fúrt lyukakat, majd ezekbe tett szivattyúkat, hogy csökkentse a Malom patakból érkező, a Duna visszaduzzadásából, illetve közvetlenül a folyóból származó vizet.

Eddig 16 ezer homokzsákot építettek be a védekezés során Zebegényben, és mint Ferenczy Ernő Ervin polgármester a Telexnek elmondta, a helyzet továbbra is nehéz, mert a Malom-völgyi-patak vízszintemelkedése 38 házat veszélyeztet a település magjában, ahol a házak védett státuszúak.

További 4 ezer zsákot fognak még megtölteni a következő órákban a helyi védekezés során, de a polgármester szerint a vízügyi és egyéb hatóságok, illetve a katonaság is nagy segítséget nyújt az itt élőknek. A homok gyorsan fogy, Ferenczy szerint a környék összes tüzéptelepéről ide szállították már a meglévő készleteket, ezért legutóbb Szentendrére indult el egy teherautó utánpótlásért."

Árvízi helyzet Zebegényben, a második képen Ferenczy Ernő Ervin polgármester mutatja, hogy a patak vízszintje legalább fél méterrel magasabban van, mint a megóvni kíván ház alapja – Fotó: Zách Dániel / Telex Árvízi helyzet Zebegényben, a második képen Ferenczy Ernő Ervin polgármester mutatja, hogy a patak vízszintje legalább fél méterrel magasabban van, mint a megóvni kíván ház alapja – Fotó: Zách Dániel / Telex
Árvízi helyzet Zebegényben, a második képen Ferenczy Ernő Ervin polgármester mutatja, hogy a patak vízszintje legalább fél méterrel magasabban van, mint a megóvni kíván ház alapja – Fotó: Zách Dániel / Telex
Árvízi helyzet Zebegényben, a második képen Ferenczy Ernő Ervin polgármester mutatja, hogy a patak vízszintje legalább fél méterrel magasabban van, mint a megóvni kíván ház alapja – Fotó: Zách Dániel / Telex

A helyiek már nem csinálnak nagy ügyet egy újabb árvízből egy tűzoltó szerint, akivel Szobon sikerült beszélnünk. A település alacsonyabban fekvő részein legalább két utcát érinthet az áradás, és a Herfli söröző tulajdonosa, Ottó azt mondta, hogy ezeknek egy részére nem is lehet biztosítást kötni. Aki tehette, eleve megemelt alapra építkezett, de a parton élők közül sokakat így is kiköltöztettek. Ottónak is van egy kereskedelmi célű épülete a part közelében, amely vízben áll. Az árvíz levonulása, illetve a jelenleg cukrászdaként üzemelő épületben tisztasági festése lesz szükség, amit a tulajdonos zsebből fizet.

Szobon két utca is víz alá került – Fotó: Zách Dániel / Telex Szobon két utca is víz alá került – Fotó: Zách Dániel / Telex
Szobon két utca is víz alá került – Fotó: Zách Dániel / Telex

Olvasónk jelezte, hogy a Margit híd alatt futó villamospálya-szakasz víz alá került. A Budapesti Közlekedési Központ érdeklődésünkre megerősítette ezt.

„A szakemberek jelenleg a helyszínen vannak, dolgoznak a helyzet megoldásán. Egyelőre annyit tudunk mondani, ami a BKK Info oldalán is olvasható, miszerint a 19-es villamos az északi vonalszakaszon jelenleg csak a Bécsi út/Vörösvári út és a Komjádi Béla utca között jár” – írták.

Ahogy arról a csütörtöki sajtóközleményünkben már beszámoltak, a 19-es villamos közlekedése ma reggeltől már egyébként is korlátozva volt. Az árvíz miatt most további módosítás várható, ennek részleteit azonban csak később tudják megosztani a fővárosban közlekedőkkel. A BKK mindenkinek a türelmét kéri, óráról órára változhat a helyzet, amit a szakemberek igyekeznek a lehető leggyorsabban kezelni.

A magas vízállás több villamosvonal közlekedését érinti.

  • A 41-es villamos terelve közlekedik, nem érinti a Margit híd, budai hídfő H, a Bem József tér, a Batthyány tér M+H, a Halász utca, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállót
  • A 19-es villamos nem közlekedik a Clark Ádám tér és a Szent Lukács Gyógyfürdő között. Az északi szakaszon a villamos terelve, a Bécsi út / Vörösvári út és a Széll Kálmán tér M között jár.

Az Óbudai Kutyás Egyesület (ÓKE) Facebook-csoportjában azt írták, hogy pénteken délelőtt egy kutya vízbe fulladt a Nánási útra. A gazdája bement utána a Dunába, de a bejegyzés szerzője szerint őt is alig tudták kihúzni. Más kutyatartók illetve a Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai mentették ki.

Az ÓKE arra kér mindenkit, hogy a Duna közelébe ne vigyen most senki kutyát, és ne is menjenek egyáltalán a part közelében.

A dunai árhullám közeledtével az 55-ös főút Pörböly és Baja közti szakaszán szeptember 20-án 00:00 órától 60 km/h-s forgalomkorlátozásra kell számítani az arra közlekedőknek, írta a Police.hu.

A rendőrség a vadveszélyre is figyelmeztetett, mert az érintett terület melletti erdőkből az ár elől menekülő vadak gyakrabban bukkanhatnak fel az úton és annak közelében.

A 6-os főút paksi szakaszán a Lidl áruház és az OMV töltőállomás között szeptember 20-án 14:00 órától 40 km/s sebességkorlátozást vezetnek be az árhullám levonulásáig.

A hétvégén további forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra lehet számítani a dunai árhullám miatt.

A lassú és tartós áradás miatt most kapják a legnagyobb terhelést a gátak a Dunakanyarban, írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Az ideiglenes védműveknek akkora nyomást kell kibírniuk, hogy bármikor előfordulhatnak váratlan jelenségek, mint a csurgás, vagy a buzgár, amelyek veszélyeztetik a töltések stabilitását. A vízügyesek állandó őrszolgálatot látnak el, és azonnal beavatkoznak, ha rendellenességet látnak.

A ciklon távozott a térségből, megszűnt a csapadék a vízgyűjtőkön, amennyi pedig még a jövő hét közepén valószínű, már nem lesz hatással az árhullámra.

Az OVF továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy a védekezés helyszínein ne akadályozzák a munkát nézelődéssel, ne sodorják veszélybe a gátakat és az ott dolgozókat.

A Duna hazai szakaszán zajlik a lassú apadás, egyre lejjebb lévő településeknél tetőzik a folyó: csütörtök délelőtt még Nagybajcsnál, este Gönyűnél, ma hajnalban pedig már Komáromnál érte el a csúcspontot az ottani vízállás. (Nagybajcsnál egyébként már több mint 20 centimétert padt azóta a folyó, és a következő napokban is folytatódik ez a tendencia.) Jelenleg Lábatlan térségében van tetőzés, írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Itthon várhatóan a III. fokot szinte mindenhol meghaladja majd a Dunán levonuló ár legmagasabb vízszintje a helyi vízmércékén. Esztergomban előreláthatólag ma napközben, Nagymarosnál pedig éjszaka tetőzik a folyó. A vízállás Budapesten ma éjjel meghaladta a III. fok szintjét, a tetőzés a fővárosban szombaton napközben várható a III. fok szintje fölött, 830-840 cm körül.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrött a III. fokozat szintje feletti tetőzésre lehet számítani a jövő hét elején.

A Lajtán a szükségtározó megnyitásának köszönhetően Mosonmagyaróvárnál éjszaka 286 cm-en, a valaha mért legmagasabb vízállástól, vagyis LNV-től kb. 30 centiméterrel alacsonyabban volt tetőzés.

Most, hogy már Csehországban hivatalosan nincsen veszélyhelyzet az árvíz miatt, kezdődik is rögtön az idei önkormányzati választás – úgy, hogy nagyjából 200 szavazókört elmosott a víz.

Az Euractiv számítása szerint Csehország több mint hatezer járásából úgy harmincötnél lehetnek szervezési gondok, de Vít Rakušan belügyminiszter szerint ahol az épületeket nem lehet megközelíteni, ott majd sátrakat fognak felhúzni a szavazás idejére. A minisztérium generátorokkal is el fogja látni majd azokat a szavazóköröket, ahol áramhiány lehet.

Az Euractiv szerint vannak olyan vélemények Csehországban, hogy a választásokat az emberéleteket is követelő árvíz miatt el kellene halasztani. Egyes jogászok szerint az is probléma lehet, hogy ha egy szavazó nem tudja igazolni magát a választáson, ugyanis mondjuk elúsztak a papírjai, akkor jogosan állíthatja azt, hogy korlátozták a jogaiban.

A Tolna vármegyei kormányhivatal tájékoztatása szerint a Gemenc Zrt. határozatlan időre a közvetlen életveszély elhárítása és a vadak védelme érdekében teljes erdőlátogatási tilalmat rendelt el az árvízvédelmi töltéseken belül.

A tiltás a teljes Gemenci erdőre, valamint Mohács és Dunaszentbenedek környékén a Duna hullámterében lévő erdőterületekre és az erdőterületek közötti egyéb, erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre (erdei utak, tisztások, vízfolyások stb.) vonatkozik.

Részleteket ezen az oldalon található térképen látni.

A Gemencben kedden kezdték el a vadak mentését és az árvízvédelmi munkálatokat.

Az Európai Unió segélyt, benne párátlanítókat és fertőtlenítőszert szállít Csehország és Lengyelország számára, és műholdfelvételek átadásával is segíti a vészhelyzet elleni védekezést – írja az MTI.

Az Európai Bizottság közleménye szerint Csehország kérése nyomán, az EU polgári védelmi mechanizmusának keretében Szlovénia, Belgium, Horvátország és Németország szállít több száz párátlanító berendezést.

Svédország több száz palack klóramint szállít Lengyelországnak.

  • Lezárták a helembai-ipolydamásdi Károly Róbert hidat, így azon nem lehet átkelni, jelenleg a Letkés-Ipolyszalka összekötő hidat tudják használni a közlekedők.
  • A kialakult helyzet miatt – szeptember 17-én 17 órától – Kismaroson hét utcát (Dévér u., Sügér u., Keszeg u., Csuka u., Pisztráng u., Kecsege u., Viza u.) zártak le. Kerülni a környező mellékutcákon lehet.
  • Szintén kedden 17 órától nem lehet megközelíteni az árvíz miatt Nagymaroson a Sólyom szigetet.
  • Szeptember 18-án 0 órától a 11-es főutat – a 46-os kilométerméter-szelvénytől – egészen Komárom-Esztergom vármegye területéig zárják a rendőrök.
  • Vácon kilépett a medréből a Gombás patak, ezért szeptember 18-án 14 órától a Vám utca teljes szakaszát lezárták. A patak vízállása miatt a Földváry téren lévő Kőszentes hidat szeptember 20-án 10 órakor zárták le. 16 órától lezárták a Barabás utcát is, így a Liszt Ferenc, az Ady Endre és József Attila sétányok sem közelíthetők meg. Az ott lakók az otthonukhoz gyalogosan juthatnak el.
  • A Vác, Budapesti főút egy részét – a dr. Csányi László krt. és az Oswald Gáspár út közötti szakaszát – szerdán 15 órától zárták le, a Diadal teret pedig 16 óra 30 perctől nem lehet megközelíteni.
  • Ipolydamásd és Letkés közigazgatási területén a 1201-es számú út 5500 méterszelvényétől, 8500 méterszelvényig tartó szakaszát is lezárták a rendőrök.
  • Tahitótfalu irányából nem lehet megközelíteni az árvíz miatt Kisoroszit, az oda vezető utat szeptember 18-án 16 óra 30 perckor lezárták.
  • Az M2 csomópont és Verőce között a 12-es főutat 4,5 kilométeres szakaszon (M2 csomópont – 12-es főút 4500 méterszelvény között) szeptember 19-én 5 órakor zárták le.
  • Sződligetnél a 2-es főút egy részét – a 28-as és 29-es kilométerszelvények közötti szakaszt – 2024. szeptember 19-én 7 órakor zárták le.
  • Az 5101-es út Tököl és Szigetújfalu között szeptember 19-én 14 órától nem járható.

(Police.hu)

Napi 200 adag ételt készítenek a váci Halászkert étteremben az árvízi védekezésben részt vevő hivatásosoknak, és civileknek és a hely egyik tulajdonosa, Árvay Zsolt szerint nem számítanak bonyodalmakra az idei áradás során.

Zsoltnak ez a negyedik árvize, amit az ilyenkor csak az ingyenes ételosztás miatt nyitva tartó étterem gazdájaként végigkísér. Szerinte ezúttal is profi a védekezés, a váciak már megszokták a hasonló helyzeteket.

Fotó: Zách Dániel / Telex Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

Ha kicsit tovább megyünk a Duna-parti Liszt Ferenc sétányon, akkor látjuk, hogy a Mézeskalács utcát követő szakaszon nem véletlenül berregnek a benzinmotoros szivattyúk. Ez egy mélyebben fekvő rész, amely bokáig vízben áll. Nem a sok ezer homokzsákból rakott gát adta fel, hanem alatta bukkant fel a Duna vize.

A buzgárok jelentős részét azzal fogták meg, hogy betongyűrűket helyeztek a csatornafedelek fölé és a járdához, illetve az úttesthez is betonozták azokat, hogy ne okozzon bajt a csatornából feljövő szennyvíz.

Nem messze az étteremtől futottam össze a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársával, Gregor Csabával, akinek az idei az ötödik árvize Vácon. Mint elmondta, azért jött fel a víz ezúttal is a Liszt Ferenc sétány egy szakaszán, mert régóta rossz állapotban van az ottani csapadékelvezető hálózat, amelynek csöveibe benőtt a gesztenyefák gyökere.

A szakember szerint most már csak 2 óránként 2-3 centit emelkedik a Duna vízszintje, amely várhatóan 750-760 centinél fog tetőzni Vácnál, így nagyjából 50 centivel maradhat a 2013-as áradás tetőzésekor mért legmagasabb szint alatt.

Az Anadolu ügynökség fotósa a csehországi Jesenikben készített képeket az áradás közben és utána.

Csehországban péntekre elmúlt az árvízveszély. Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc.

Fotó: Lukas Kabon / Anadolu / AFP Fotó: Lukas Kabon / Anadolu / AFP
Fotó: Lukas Kabon / Anadolu / AFP

803 centinél így festett a helyzet, a település Facebook-oldalán reggel már azt posztolták, hogy lassan, de apad a Duna. Gönyűn voltunk mi is még az árvíz elején, a helyszíni riportunkat itt lehet elolvasni.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség fellőtte a drónt, hogy megmutassa, a megyében hogyan is néz ki a tetőző árvízhelyzet, miközben arra is felhívják a figyelmet, hogy tényleg ne menjen katasztrófaturistáskodni senki.

Fotó: Olvasói fotó / Telex Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Az egykori Sho Beach néven futó, idén Flava Beachre keresztelt homokos strandon is már nemcsak Tiborcz István az úr, hanem a Duna. Olvasónk fotóin látható, hogy a Lágymányosi-öbölben meddig jött fel a víz péntek reggel.

Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség – írja az MTI.

Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc.

A hordalékot takarítják a csehországi Mikulovice településen az árvíz elvonulása után 2024. szeptember 19-én – Fotó: Petr David Josek / AP / MTI
A hordalékot takarítják a csehországi Mikulovice településen az árvíz elvonulása után 2024. szeptember 19-én – Fotó: Petr David Josek / AP / MTI

A csehországi árvíznek a hivatalos becslések szerint most már százmilliárd koronás (1500 milliárd forint) lehet a kára. Az országban hiány van a statikusokból is, mert országszerte több ezer épületet kell átvizsgálni.

Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.

Kérdeztük árvízhelyzetről, politikai befolyásáról, a hatvanpusztai birtokról:

Várhatóan az idei árhullám a 2013-as magyar rekordot nem dönti meg, de levegőből látszik, hogy a Dunakanyar fölött már hatalmasra duzzadt a folyó.

Péntek reggel is sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs ülése után a miniszterelnök, az erről készült összefoglaló cikket itt lehet elolvasni.

Orbán Viktor a Telex kérdésére elmondta, hogy a legutolsó konkrét döntés, amit a védekezés vezetőjeként hozott, az a lajtai gát megnyitása volt, a vízügy engedélyt kért, az engedélyt meg kellett adnia. A miniszterelnök úgy magyarázta, hogy van az irányítás és a vezetés. A közlekedési rendőr, azaz ő irányít, a vízügyesek vezetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!