Újabb embert mentettek katonai helikopterrel, közben Paksnál tetőzik az árvíz

2024. szeptember 22. – 07:25

frissítve

Újabb embert mentettek katonai helikopterrel, közben Paksnál tetőzik az árvíz
A dunai árvíz 2024. szeptember 22-én Budapesten – Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napok fotóit, videóit nézegetve vagy a rakpartra kinézve is mindenki érzékelheti, hogy Budapesten olyan területeket is birtokba vett az áradó Duna, amelyen hétköznapokon emberek sétálnak vagy autók robognak. Menet közben mégis nehéz átérezni, mégis mekkora változást hozott magával az árhullám.

Ezt az átérzést segítik azok a képpárok, amelyeket a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó Énbudapestem állított össze. A képpárok mindkét fotója ugyanott készült, csak az egyik árvíz előtt, 180 centis vízállásnál, míg a másik árvíz közben, 830 centinél. A különbség így, a két állapotot egymás mellett látva igazán érzékletes:

Fotó: Ruzsa Rania / Főváros | Merész Márton / Énbudapestem Fotó: Ruzsa Rania / Főváros | Merész Márton / Énbudapestem
Fotó: Ruzsa Rania / Főváros | Merész Márton / Énbudapestem

A további képpárokat az Énbudapestem oldalán lehet nézegetni.

Az árvízhelyzet természetesen elsősorban szakmai kérdés, a védelmi rendszerek kiépítése, a védekezés megszervezése és levezénylése ilyenkor a legfontosabb. Emellett azonban a gátak környéke ilyenkor politikai térré is válik, és a politikai kommunikációban is minden arról szól, hogyan licitálnak egymásra homoklapátolásban a politikusok, és ki tesz kit felelőssé melyik védmű el nem készüléséért. A Telexen cikkben és stúdióbeszélgetésben is elemeztük az árvízi védekezésnek ezt a vetületét, kezdeményező Magyar Péterrel és Orbán Viktor elalvó kampánycsapatával.

Azóta természetesen a miniszterelnök sajtósai és facebookosai is felébredtek, és nagyüzemben gyártják az árvízvédelmes videókat, amelyek egyszerre adnak valódi tájékoztatást a legfontosabb történésekről, illetve próbálják visszaépíteni Orbán korábbi vészhelyzetekben gondosan felépített válságmenedzser imidzsét.

A vasárnap esti videó jó példa erre. Orbán Viktor ezúttal Kisapostagon ellenőrzi az árvízi védekezést. A miniszterelnök korán érkezik, kezet fog, elvegyül, tájékozódik, érdeklődik, mindenkihez van egy jó szava, kedélyes, de határozott, cselekszik, de nem kapkod, még viccelődni is van energiája. Orbán a 47 másodperces videón tíz kézfogást is bemutat:

Rotyi, a segédőr Baján szolgálja az árvízvédelmet, és az Országos Vízügyi Főigazgatóság Facebook-bejegyzése szerint ők imádják. Nem tudunk vitatkozni:

Míg vasárnap Pakson tetőzött az árvíz, Bajánál hétfőre várják a tetőzést. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője vasárnap azt mondta, ezen a szakaszon is mindenhol elkészültek az ideiglenes védművek, ahol szükség volt rájuk. Baján ez például így néz ki:

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az OVF legfrissebb vasárnap este nyolc órás adatai szerint Bajánál 912 centiméteres a vízállás. A vízállásadatokat önmagukban nem könnyű értelmezni, de talán jobban átélhető a helyzet, ha mutatunk egy képet arról, mekkora a víz a városban:

Északi János helyi lakos csónakjával a Duna vizével elöntött bajai utcán 2024. szeptember 22-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Északi János helyi lakos csónakjával a Duna vizével elöntött bajai utcán 2024. szeptember 22-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Baja után Mohácsnál várhatóan kedden fog tetőzni az árvíz.

Az MTI több fotót is kiadott az apadás megindulása után konszolidálódó győri árvízhelyzetről. Ezen a drónfelvételen a fenti Rába és a lenti Mosoni-Duna győri belvárosi szakaszán látható a levonuló árhullám vasárnap:

Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Itt pedig a korábbi árvizekhez mért aktuális vízállás látható a Mosoni-Duna belvárosi szakaszán:

Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Bár a Szigetközben és a Dunakanyarban megkezdődött az apadás, még mindig komoly az árvízi helyzet az országban – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 csatornán vasárnap.

Siklós Gabriella közölte, hogy a Szigetközben megkezdődtek a bontási munkák, először azokat a homokzsákokat viszik el, amelyek egyáltalán nem érintkeztek vízzel. Közben a Lajtán is látványosan csökken a vízszint – tette hozzá.

Budapesttől délre azonban még áradás van, Baján hétfőn, kedden pedig Mohácson várható a tetőzés – mondta a szóvivő, megjegyezve, hogy ezen a szakaszon is mindenhol elkészültek az ideiglenes védművek, ahol szükség volt rájuk. Amíg egy adott területen másodfokú vízállás alá nem megy a Duna, 24 órás megfigyelésre van szükség az esetleges szivárgások miatt – tette hozzá.

Árvízi videóval jelentkezett vasárnap este Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A videó alapvetően egy zenei aláfestéssel megtámogatott honvédségi kampányfilm arról, hogy a katonák az árvíz alatt is mindenhol ott vannak, „Kisoroszi is számíthat a Magyar Honvédség segítségére” – mondja a miniszter. Két új információ azonban kiderül belőle, illetve a poszt alatti hozzászólásból.

Egyrészt, hogy a víz által körbezárt Kisorosziból szombat este katonai helikopterrel kimentett beteg már jól van: „Egy operatív tisztet jelöltem ki, aki kifejezetten a kisorosziak igényeire figyel, illetve egy helikopter is települt ide, a H145-ös Airbus helikopterünk, amelynek tegnapi nap feladata is akadt, hiszen egy beteget kellett sürgősséggel bejuttatnia a körülzárt településről a kórházba. Ez hál' istennek sikerült, a beteg jól van” – mondja Szalay-Bobrovniczky.

Másrészt a miniszter által a videó alá írt kommentből az is kiderül, hogy azóta egy másik katonai helikopternek is dolga akadt: „Ma is segítettek honvédeink! Szombat után, vasárnap még egy személy mentésében vett részt a Honvédség H225M típusú helikoptere. Köszönjük a gyors és hatékony segítséget!”

Kisoroszit szerdán zárta el szárazföldön a külvilágtól az árvíz, nem sokkal előtte külön cikkben is bemutattuk, hogy a helyiek hogyan készülnek fel – az biztos, hogy a körülmények ellenére nem aggódták túl a helyzetet.

„Ahogy vonul el az ár, úgy gondoskodunk arról, hogy ahol szükséges, a Magyar Honvédség mindig az emberek segítségére álljon” – zárta videóját Szalay-Bobrovniczky Kristóf, illetve hozzátette még a szokásos mottóját is: „A békéhez erő kell.”

Az árvíz épp Paksnál tetőzik, de a kormány a Facebookon ismét megnyugtatott mindenkit, hogy az atomerőművet nem veszélyezteti az áradás:

Szombaton az Energiaügyi Minisztérium részletesebben is elmagyarázta, miért nem kell félteni az erőművet. Mint írták, Paksnál az árvízkészültség előreláthatólag nem fogja elérni a harmadik fokozatot, mert a töltési szint közel három méterrel magasabb a valaha volt legmagasabb vízszintnél, a mostani árhullám pedig várhatóan több tíz centiméterrel alacsonyabb lesz. „Az atomerőmű pedig még ennél is magasabban helyezkedik el, az épületeket tehát semmiképpen nem érheti el az ár. Az atomerőmű munkatársai kezelik a megnövekedett uszadékmennyiséget, a gát és a zsilipek felett a vízügyi szakemberekkel együttműködve biztosítanak folyamatos felügyeletet” – írták.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közzétett egy bő másfél perces összefoglaló videót a szombati váci árvízvédelmi munkálatokról, érdemes megnézni, mert jól látszik belőle, mennyi munka ment már egyetlen város partszakaszának védelmébe is:

A vízügyesek, a katasztrófavédelmisek, a katonák és a civil önkéntesek is másfél hete kőkeményen dolgoznak a Duna mentén, előbb az árvízi felkészülésben, majd az elhárításban, és az árhullám elvonulása után majd a helyreállításban is. Mindezt mi is igyekszünk képekben-videókban dokumentálni, de a hatóságok is rendszeresen közölnek fotókat az árvízi védekezésről. Most a kormány Facebook-oldala kifejezetten a buzgárok elleni védekezésnek szentelt egy egész galériányit:

Buzgár akkor keletkezik, amikor a vízszint emelkedésével az árvízvédelmi töltés folyó felőli oldalán (vízoldal) megnő a víznyomás. A nyomáskülönbség miatt a mentett oldalon alulról fölfelé kezd szivárogni a víz, végül megjelenik a felszínen. A jelenséget a rágcsálók járatai is elő tudják idézni. A buzgár ellen homokzsákokból épített ellennyomó medencével lehet védekezni, a medencében összegyűlő víz nyomása szab gátat a további szivárgásnak. Tulajdonképpen a víz állja útját a víznek.

Orbán Viktor némileg ellentmondásosan kommunikál vasárnap az árvízhelyzetről.

A reggeli árvízinfón még maga a miniszterelnök is óvatosságra intett: „A legfontosabb, hogy nem csütörtökön, hanem kedden, déli irányba hagyhatja el a legmagasabb vízszint Magyarországot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fegyelem és a figyelem lazulhat. Ugyanis ma még továbbra is érvényben van a harmadfokú védekezési szint” – mondta, és arról is beszélt, hogy „Madocsára kell most figyelnünk, ott szükség van egy ideiglenes védműre, és nagyjából 600 homokzsákra”, bár már hozzátette azt is: „Összességében azt mondhatom önöknek, hogy sikeres a védekezés, olyan feladatot kell megoldanunk, amit már korábban is megoldottunk”.

Egy vasárnap délután közzétett videóban ehhez képest szinte már győzelmi jelentést adott a miniszterelnök. A videó címe még jelen időben szól: „Magyarország megcsinálja!”, de a séta közben adott nyilatkozat végén Orbán már arról beszél, hogy az árvizet kivédtük: „Általában azt lehet mondani, hogy ha baj van, akkor a magyarok jobban összejönnek, sőt össze is kapaszkodnak. Amikor a baj elmúlik, akkor persze előállnak a régi bajok. Ez az általános tapasztalat, de jót tesz a közösségnek, hogyha van egy közös, nagy baj elhárításából fakadó sikerélménye. És most lesz szerintem, mert Magyarország ezt az árvizet kivédte, sikeresen védekezett. Magyarország ezt meg tudja csinálni.”

Két olvasónk, Barabás és Réka épp Míkonoszból tértek haza, és ha már madártávlatból nyílt alkalmuk rápillantani az árvízre, meg is örökítették a látványt:

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Erről tett közzé egy tömör összefoglalót a kormány Facebook-oldala egy Rétvári Bence-illusztráció kíséretében:

Az utolsó pontról, a vízben elkapható fertőzésekről külön is írtunk: Késmárki András sürgősségi szakorvos szerint áradáskor a folyóvíz szennyvízzel keveredik, és tele lesz baktériumokkal, amik többek között a bomló állati tetemekből kerülnek a vízbe. Ez olyan mintha szennyvízben fürdene az ember. Emiatt aki mégis fürdésre adja a fejét, gyomor- és bélrendszeri fertőzésekkel, vérmérgezéssel kell szembenéznie, ezenfelül akár a vérhast okozó baktérium is megtalálható a Duna vizében.

Vagy ahogy ugyanebből az okból egy idősebb nő a pancsolásra készülő gyerekeket figyelmeztette a budapesti rakparton: „Ne menjetek bele, hát tiszta fekália!”

Határérték feletti a szennyezés a dömösi kutakban – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a vasárnap reggeli árvízvédelmi sajtótájékoztatón. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) azonban a legutóbbi, szombati vonatkozó közleményében három településről ír, ahol fertőzött az ivóvíz: Dömös mellett Pilismaróton és Dobogókőn is.

Az érintett településeken „a hálózati ivóvíz közvetlen emberi fogyasztásra (ivásra, főzésre) jelenleg kizárólag forralást követően alkalmas. Mosogatást követő öblítést is forralt vízzel tegyék. Csecsemőket, kisgyermeket ne fürdessenek ebben a vízben, csecsemőtápszert palackozott vízzel készítsenek. A kisgyerek ivóvízfogyasztásához is palackozott vizet használjanak” – írja az NNGYK.

A hatóság azt is megjegyzi, hogy az ivóvíz minőségének helyreállításához szükséges beavatkozások megtörténtek, és a laboratóriumi ellenőrzés folyamatosan zajlik, bármilyen változásról értesíteni fogják a lakosságot. „A helyi vízszolgáltatók és a népegészségügyi hatóságok a rendkívüli árhullám miatt a veszélyeztetett területeken folyamatosan felügyelik a vezetékes ivóvízellátást. Jelenleg az árvízzel érintett további településeken megfelelő az ivóvíz minősége” – írják.

„Homokzsákürítő önkéntesekre a bontási munkálatok során is szükség lehet, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni!” – közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Az OVF egyúttal az adományozóknak is útmutatást ad, hogyan tudnak hatékonyan, a vízügyes kapacitások túlterhelése nélkül segíteni: „Kérjük a Facebook-ra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudjuk kezelni! Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot! Az Árvíz Vonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért – pl. tetőzések aktuális helye – hívják!”

„Köszönjük a lakosság együttműködését és a sajtó korrekt tájékoztatását!” – zárja közleményét az OVF.

Budapest alatt, Paks térségében tart az árhullám, a figyelem sehol nem lankadhat – figyelmeztet közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Az áradó Duna a Paksi Atomerőműnél 2024. szeptember 22-én – Fotó: Jánossy Gergely / MTI
Az áradó Duna a Paksi Atomerőműnél 2024. szeptember 22-én – Fotó: Jánossy Gergely / MTI

„A Duna Budapest alatti szakaszán vasárnap az árhullám tetőzése elérte Paks térségét, Baján pedig hétfőn számíthatunk a tetőzésre III. fokú készültség mellett. Kollégáink ezeken a területeken még megerősített figyelőszolgálatot látnak el, felkészültek az esetlegesen előforduló kísérő káros jelenségek kezelésére” – írja az OVF.

Mivel nincs már utánpótása a víznek, ütemes apadásnak indult a Duna a felső szakaszokon, ahol már a helyreállítási munkálatokat készítik elő – írja közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Intenzívebb apadás indult meg a Dunán, Nagybajcsnál a tetőzés óta már 2,5 métert apadt a folyó, ami mostanra az alsóbb szakaszokon is érezteti hatását. Győrnél – a Mosoni-Duna és a Duna szintjének kiegyenlítődését követően – szombaton meg
tudták nyitni a vízügyi szakemberek a Mosoni-Duna torkolati műtárgyát. Az árvízkapu funkciót ellátó műtárgy a győri tetőzéskor 130–140 centiméterrel mentesítette a várost, ennyivel alacsonyabban tudta tartani a vízállás tetőző értékét.

A Lajtán folyamatos az apadás, az állami töltéseken helyenként megkezdődhetett az
ideiglenes magasítások elbontása, a káros jelenségek feltérképezése, összesítése, a
kezelésükre épített ideiglenes védművek vizsgálata és bontása, a későbbi rekonstrukciós munkák előkészítése.

A Duna teljes Budapest fölötti szakaszán folyamatos az intenzív apadás, azonban a fokozott figyelőszolgálatot továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei. A káros jelenségek, buzgárok, szivárgások figyelése és a szükséges beavatkozások mellett lassan az önkormányzati védvonalakon is megkezdődhetnek a magassági hiányok miatt kiépült ideiglenes védművek felmérései.

Az árvízzel érintett területeken, ha II. fok alá csökkent a készültség, elindulhatnak a helyreállítási munkálatok is. Ezen munkák most még csak a víz által nem érintett, magassági hiányok miatt épült ideiglenes védművek elbontásával kezdődhetnek meg, ezután következhet a felhasznált anyagok vizsgálata, elszállítása, majd kezelése.

Az árvíz nemcsak az emberek, hanem az állatok világát és mindennapjait is megbolygatja. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amit szombat este készítettek a hatóság tagjai sisakkameráikkal. „Az éjjel valóban felébredt a természet az 55-ös főúton, Baja és Pörböly között” – írták a videóhoz. A felvételen az látható, hogy a szalagkorlát mentén szarvasok gyűltek össze, amik feltehetően keresik a menekülő utat az árvíz elől.

A Police.hu azt írja, a dunai árhullam miatt vasárnap és hétfőn több helyszínen lép életbe forgalomkorlátozás és útlezárás. Az 55-ös főút Pörböly és Baja közti szakaszát szeptember 22-én 17:00 óra és szeptember 23-án 07:00 óra között teljes szélességében lezárják. Az arra közlekedők – a forgalom nagyságától függően – arra számíthatnak, hogy mind Pörböly, mind Baja irányából kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak át az útszakaszon vasárnap 17 óra és hétfő reggel 7 óra között.

Mindemellett továbbra is 40 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben a 6-os főút paksi szakaszán a Lidl áruház és az OMV töltőállomás között szeptember 20-án 14:00 órától az árhullám levonulásáig. Gerjenben szeptember 21-én 10:00 órától lezárták a komplejáróhoz vezető utat. Ma, szeptember 22-én 10:00 órától pedig lezárták Fadd-Domboriban a komplejáróhoz vezető utat is.

A Bem téren a Külügyminisztérium előtt a Fővárosi Csatornázási Művek emberei már szedik össze a homokzsákokat. Ezzel hivatalosan is megkezdődött a város helyreállítása – tudtuk meg a helyszínen tartózkodó kollégáinktól.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Hétfőtől újra megáll az M2-es metró a Batthyány téren – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán.

Azt írják, hogy az utasok le- és felszállhatnak ezen az állomáson, de fontos figyelembe venniük, hogy ezen a napon a H5-ös HÉV még nem éri majd el a Batthyány teret, azaz a HÉV-re továbbra is a Margit híd, budai hídfőnél lehet majd felszállni.

A hétvégi tetőzés után elkezdett csökkenni a Duna vízszintje Budapesten, ennek köszönhetően jövő héten várhatóan több vonalon is helyreállhat a közlekedés. A BKK szerint várhatóan:

  • szeptember 24-én a 19-es villamos újra a teljes vonalán, azaz a Bécsi út / Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás M között jár majd.
  • szintén keddtől a 41-es villamos is az eredeti útvonalán, a Bécsi út / Vörösvári úttól a Batthyány téren át a Kamaraerdei Ifjúsági Parkig fog közlekedni;
  • szeptember 25-én pedig H5-ös HÉV újra a Batthyány térig jár majd, ettől a naptól a Margit hídnál ideiglenesen lezárt kerékpárút is újra használható lesz.

Az árvíz miatti lezárások aktuális helyzete nyomon követhető a bkk.hu/arviz oldalon.

„A Demokratikus Koalíció azzal vádolja a Fővárosi Kormányhivatalt, egészen pontosan annak vezetőjét, Sára Botondot, hogy felelőtlensége súlyos egészségügyi és környezetvédelmi kockázattal fenyegeti a csepelieket” – magyarázza Gyurcsány Ferenc új Facebook-videójában.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szombaton a Csepel-sziget nyugati oldalán található Fácános dűlőn körülbelül 1500 köbméternyi illegálisan lerakott szemetet öntött el az árvíz. Az ott élők már korábban is felszólaltak a temérdek mennyiségű szemét ellen, 2023 őszétől a DK szakpolitikusa, Kocsis-Cake Olivio és a párt választókerületi elnöke, Paál Géza pedig rendszeresen fordult a hatóságokhoz a problémával.

Gyurcsány szerint a hatóságok nem törődtek az illegálisan lerakott szeméttel, azt mondták, „nem kell izgulni, nem lesz árvíz.”

„Vízben áll 1500 köbméter mocsok, nem kell hozzá szakértőnek lenni, hogy tudjuk, ennek az lesz vége, hogy a víz bemossa a mocskot Csepel-sziget földjébe. Bemossa oda, ahonnan előbb-utóbb az ívóvizünket fogjuk beszerezni”

– mondja a videóban a DK elnöke, aki szerint a kormányhivatal nem akar 40 millió forintot költeni a csepeliek védelmére, pedig a hivatalt felügyelő kormány szórja a pénzt. Például több milliárdot a hittan- és erkölcsoktatásra.

„A hivatal gondatlansága veszélyezteti a csepeliek és a budapestiek egészségét. A kormány vonja felelősségre a hivatalt és Sára Botondot, és tisztítsák meg az érintett részeket” – teszi hozzá Gyurcsány.

Kollégánk beszámolója szerint az árvíz helyett a turistaáradat tetőzik Budapesten vasárnap délelőtt. „A Kossuth téren sorban állnak a külföldi tévéstábok, hogy megtalálják a tökéletes helyszínt a felvételek készítéséhez. Az idő jó, a hangulat pedig derűs” – írta nekünk Tenczer Gábor a Telex Szépkilátás rovatának állandó szerzője.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A 2013-as árvíz után 12 kilométer hosszú, vízzel tölthető mobilgátakat vásárolt a magyar kormány, Dunaszekcsőnél ezekből a gátakból építettek védelmet az árvíz ellen – derül ki a kormány Facebook-bejegyzéséből:

A 2013-as rekordárvíz jól ráijesztett az árvízvédelmi szakemberekre, számos fejlesztést kezdeményeztek, amiből sok el is készült, de még mindig vannak befejezetlen beruházások. Míg Sződligeten, Nagymarosnál például elkészült a mobilgátrendszer, addig Vácon elúszott a projekt. A fővárosban Újpesten és a Római-partnál vannak befejezetlen szakaszok. Arról, mit tanult Magyarország a 11 évvel ezelőtti árvízből ebben a cikkben írtunk részletesen.

A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás – mondta Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője hozzátette,

az árhullám Dunaföldvár térségében jár és az alsóbb szakaszok felé tart, ahol hétfőre-keddre várják a tetőzést.

Siklós szerint mindenütt elkészültek a védekezési munkákkal, felépítették az ideiglenes védműveket. Az OVF szóvivő szerint szintén jó hír, hogy a fenti szakaszon, a Szigetközben már kicsit gyorsult az apadás mértéke, a Dunakanyarban viszonylag még lassabb, de azt várják a szakemberek, hogy itt is felgyorsulhat majd.

Siklós kitért arra is, hogy még mindig az árvizes jelenségek okozzák a legtöbb gondot a vízügyi szakembereknek. Egyre többfelé találnak buzgárokat, jelennek meg szivárgások, csurgások, amiket azonnal kezelni kell.

A folyó alsó szakaszain a vízügyi igazgatóságok szakemberei, illetve átvezényelt kollégák is dolgoznak, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetése pedig abban az esetben érkezik a helyszínre, ha azonnali beavatkozásra van szükség – mondta a szóvivő, aki erre példaként megemlítette Pilismarótot, ahol 16 órás megfeszített munkával érték el, hogy ne szakadjon át a gát.
(MTI)

Nem mindennapi eseményről számolt be Facebookon az Országos Vízügyi Főigazgatóság. „A Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsének vezetője szombaton Ercsiben járt és a tetőző dunai árhullám megtekintése közben váratlanul egy virágcsokrot vett elő és azzal köszöntötte Horváth Angélát, aki a székesfehérvári központú Vízügy vezetője lett és ezzel egy időben a vízügyi ágazat első női vezetője!” – áll az OVF-bejegyzésében.

Horváth Angéla az első női vezető a vízügy 70 éves történetében.

A Duna főváros alatti szakaszán folytatta az árvízvédelmi munka ellenőrzését Orbán Viktor, a miniszterelnök vasárnap Kisapostagra látogatott el – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor Kisapostagon ellenőrzi az árvízvédelmi munkálatokat szeptember 22-én. A miniszterelnök mellett Varga Gábor a térség fideszes országgyűlési képviselője és Nagy Attila polgármester – Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán
Orbán Viktor Kisapostagon ellenőrzi az árvízvédelmi munkálatokat szeptember 22-én. A miniszterelnök mellett Varga Gábor a térség fideszes országgyűlési képviselője és Nagy Attila polgármester – Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Orbán Viktor Varga Gáborral a térség országgyűlési képviselőjével és Nagy Attila polgármesterrel együtt a kisapostagi Panoráma utcában kiépített ideiglenes védművet ellenőrizte. A vízügyesek azt jelentették a miniszterelnöknek, hogy a településen két zsáknyi szélességű, négy zsák magas nyomvonal épült ki 500 méter hosszan, ami 50 ház 150 lakóját védi. A védmű kiépítésében helyi és a szomszédos települések, Mezőfalva és Baracs önkéntesei vettek részt a vízügyi szakemberek műszaki koordinálása mellett.

Határérték feletti a szennyezés a dömösi kutakban, katonai helikopterrel mentettek ki egy súlyos beteget Kisorosziból – mondta Rétvári Bence a vasárnap reggeli árvízvédelmi sajtótájékoztatón, amin Orbán Viktor is részt vett.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint folyamatosan figyelik a kutakat és csatornarendszereket, és Dömösnél eltérést tapasztaltak a határértéktől.

A víz forralást követően fogyasztható, de csecsemőknek és kisgyerekeknek palackozott víz fogyasztását ajánlják.

A Duna vize jelenleg nem tiszta, a vízzel történő érintkezés után a bőrünket fertőtleníteni kell – tette hozzá Rétvári, aki ismét felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a töltések állapota folyamatosan változik, ezért továbbra se menjen senki se gyalog, se járművel ezekre, valamint beszélt az elárasztott utak veszélyeiről is. Hiszen a víz alatt lehetnek olyan tárgyak, amelyek balesetet okozhatnak.

A Duna Menti Regionális Vízmű dömösi vízbázisának épülete – Fotó: Sztraka Ferenc
A Duna Menti Regionális Vízmű dömösi vízbázisának épülete – Fotó: Sztraka Ferenc

Az államtitkár azt mondta, jelenleg 52 településen folyik árvízi védekezés, 36 út teljesen, kettő részlegesen le van zárva. Az 52 településből három olyan van, amiknek egy részét le kellett zárni: Baján a Pandúr-sziget, Adonynál Lórév árvízzel veszélyeztetett területét, valamint Hartánál a Duna-sziget üdülőterületét.

Az államtitkár kitért arra is, hogy Közép-Európában 28 áldozata van az áradásoknak. Magyarországon ezt „továbbra is sikerült kivédeni”, ami köszönhető a védekezésben résztvevők munkájának – mondta Rétvári, aki szerint az unió rendkívüli felülete nem nyílt meg az eddigi árvízi segítségnyújtást illetően, az országok most egymást segítetik. Az államtitkár közölte, hogy az unió soros elnökeként Magyarország már szeptember 16-án kezdeményezte az IPCR-rendszer megnyitását.

A vasárnapi árvízinfón Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója is felszólalt. Láng azt mondta, tovább emelkedett az állami védvonal hossza, jelenleg 755 kilométeres. A védekezésben részt vevő vízügyes szakemberek létszáma megközelíti a 2000 főt.

Láng arról is beszélt, hogy a Szigetközben megtörtént a tetőzés, de továbbra is harmadfokú a készültség, valamint hozzátette, hogy a vízgyűjtő területen legfeljebb 15 milliméteres esőre számítanak, ami nem eredményez majd problémát.

Az OVF vezetője szerint a következő időszak feladata az ideiglenes védművek visszabontása lesz. Láng szerint először azokat bontják el, amelyek a magas vízszint ellen nyújtottak védelmet, legutoljára pedig azokat, amelyek a szivárgástól védenek és a tartós terhelés ellen épültek ki.

(MTI)

Kollégánk szerint vasárnap reggel sok turista és több kisgyerekes család sétálgat békésen a Parlamentnél, nézik és fotózzák az áradó Dunát. Egy fiú a folyó láttán azt mondta a szüleinek, hogy „ilyet eddig csak tévében láttunk.”

Látogatók a Duna-parton a Parlament közelében szeptember 22-én – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex Látogatók a Duna-parton a Parlament közelében szeptember 22-én – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Látogatók a Duna-parton a Parlament közelében szeptember 22-én – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

A szombati tetőzés után vasárnap reggel 9 órakor Budapesten a vízállás 795 centiméter volt – olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapján.

Budapesten a vízállás 795 centiméter szeptember 22-én – Fotó: Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja
Budapesten a vízállás 795 centiméter szeptember 22-én – Fotó: Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja

Ellenben Mohácson 800 centiméter felett van, az OVF adatai szerint a vízállás 846 centiméter:

Mohácson a vízállás 846 centiméter szeptember 22-én – Fotó: Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja
Mohácson a vízállás 846 centiméter szeptember 22-én – Fotó: Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja

A fővárosban a Duna szombat hajnalban tetőzött, a vízállás 830 centiméter volt, de az elmúlt egy hét összehangolt intézkedéseinek köszönhetően az ár nem okozott nagyobb tragédiát. A félelmetesen kiszélesedő Duna nem riasztotta, sőt inkább vonzotta az embereket: az Árpád hídtól egészen a Lánchídig a lezárt rakpartok mentén tömegek sétáltak, hogy megnézzék az elmúlt tíz év legnagyobb árvizét. Mondhatni piknikhangulat fogadta a tetőző Dunát a fővárosban, amiről ebben a cikkben számoltunk be.

Annak ellenére, hogy tilos és veszélyes fürdeni a Dunában, néhányan így is megmártóznak az áradó folyóban:

Az Rtl Híradónak nyilatkozó sürgősségi szakorvos szerint súlyos fertőzéseket kaphatnak el azok, akik árvíz idején merészkednek a Dunába.

Késmárki András szerint áradáskor a folyóvíz szennyvízzel keveredik, és tele lesz baktériumokkal, amik többek között a bomló állati tetemekből kerülnek a vízbe.

Ez olyan, mintha szennyvízbe fürdene az ember – tette hozzá a szakorvos, aki szerint nem kizárt, hogy a tilosban fürdőzőknek gyomor- és bélrendszeri fertőzésekkel, vérmérgezéssel kell szembenézniük, ezenfelül a szennyeződés miatt akár a vérhast okozó baktérium is megtalálható a Duna vízében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!