Újabb embert mentettek katonai helikopterrel, közben Paksnál tetőzik az árvíz

2024. szeptember 22. – 07:25

frissítve

Újabb embert mentettek katonai helikopterrel, közben Paksnál tetőzik az árvíz
A dunai árvíz 2024. szeptember 22-én Budapesten – Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Több jó hírrel indította a vasárnap reggeli árvízinfót Orbán Viktor. „A legfontosabb, hogy nem csütörtökön, hanem

kedden, déli irányba hagyhatja el a legmagasabb vízszint Magyarországot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fegyelem és a figyelem lazulhat. Ugyanis ma még továbbra is érvényben van a harmadfokú védekezési szint”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint a második jó hír az, hogy nem várható olyan mértékű csapadék, ami az árhullám levonulását érdemben befolyásolná. Orbán ezután rátért arra, hogy szombat délután kinyitott a Mosoni-Duna torkolati mű, így a Mosoni-Duna apadása is megkezdődött.

„A dunai árhullám tetőzése jelenleg Dunaföldvár térségben tart. Az ország több helyén is megkezdődött az apadás. Mosonmagyaróvárnál 51, Nagybajcson 188, Esztergomnál 52, Budapesten pedig 21 centimétert apadt a Duna a tetőzés óta” – sorolta Orbán.

Ahogy a vízszint csökken, úgy a védekezésben résztvevő emberek száma is. „Tegnap 5344 hivatásos dolgozott a védekezésen, ma 5025 emberre lesz szükség, és míg szombaton 1286 önkéntes civil segítette a munkát, ma már csak 324 főre fogja” – részletezte a miniszterelnök, aki szerint a kritikus területeken, mint Pilismarót, Kisoroszi, Vác, Kismaros érdemi változás nincs. Orbán szerint a fővárosiak hamarosan visszakapják a Batthyányi metró megállót.

A főváros alatt védekezésről Orbán azt mondta, hogy már Bátán is 100 százalékos a készültségi szint, ahogy Dunaszekcsőn is. „Madocsára kell most figyelnünk, ott szükség van egy ideiglenes védműre, és nagyjából 600 homokzsákra” – tette hozzá a miniszterelnök. „Összességében azt mondhatom önöknek, hogy sikeres a védekezés, olyan feladatot kell megoldanunk, amit már korábban is megoldottunk” – tette hozzá Orbán mielőtt az újságírók kérdésére válaszolt.

Az Rtl újságírója azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy tervezi, mikor tér vissza a mindennapi feladataihoz, mikor pótolja a lemondott külföldi utakat – például a felszólalást az Európai Parlamentben – és vállalja-e a vitát Magyar Péterrel a köztévében. Orbán Viktor azt mondta, október első vagy második hetében pótolják a plenáris ülést az Európai Parlamentben, de arra kérdésre, hogy vállalja-e a vitát Magyarral a miniszterelnök csak széttárta a karját, majd annyit válaszolt, hogy szívesen megy a köztévébé, de hogy kiállna Magyarral szemben, arra konkrétan nem adott választ. A vasárnapi árvízinfót itt lehet visszanézni:

„Szakszerű és alázatos munkával, kollégáim rendkívüli erőfeszítésével a legnehezebb időszakon is túljutottunk. Az árhullám tetőzése előbb érkezett. Ma már elmondhatjuk, hogy a közelmúltban végrehajtott árvízi beruházások beteljesítették feladatukat, az elmúlt hetek felkészülése is sikeresnek bizonyult” – olvasható Karácsony Gergely vasárnap reggeli Facebook-posztjában.

A főpolgármester bejegyzésében köszönet mond azoknak a fővárosi cégeknek, akik részt vettek a védekezésben, és a helyreállítási munkálatokban is dolgozni fognak. „Az árvízvédelem erősítése a hamarosan kezdődő új önkormányzati ciklusban is kiemelt feladat lesz” – teszi hozzá Karácsony, aki azt kérte kollégáitól, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb vissza tudjuk adni a budapestieknek a közutakat, köztereket, közlekedési útvonalakat, a villamosvonalakat, a metrómegállót. „Továbbra is első a budapestiek biztonsága, de már azon dolgozunk, hogy:

az M2-es metró állomását a hét első felében meg tudjuk nyitni, a H5-ös HÉV a jövő hét második felében elindulhasson, a villamosok szintén a hét második felében járhassanak a teljes vonalon”

– írja a főpolgármester.

  • A Duna Budapest fölötti szakaszán változó intenzitású, de folyamatos apadás van. A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése.
  • Szombat hajnalban 830 centiméterrel tetőzött a Duna Budapesten, azóta lassan apad a folyó vízszintje a fővárosban.
  • Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, Budapest már túl van a nehezén, de az árvízi védekezés még nem ért véget.
  • Csepelen 1500 köbméternyi illegálisan lerakott szemetet öntött el az árvíz.
  • Szombat délután megnyitották a vámosszabadi határátkelőt Magyarország és Szlovákia között.
  • Másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Paksi Atomerőműnél.
  • Szombat és vasárnap éjjel is lezárják az 55-ös főút egyik szakaszát Bajánál az árhullám elől menekülő vadak miatt.
  • Az Alsó Duna-partot és a Szalki-szigetet is lezárták Dunaújvárosban.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!