Az olimpiai címvédő Szilágyi Áron első meccsén kikapott kardvívásban és kiesett
A kanadai Arfa 15-8-cal ejtette ki. Szatmári András is a 32-es táblán búcsúzott, Gémesi Csanád pedig egy bravúr, az amerikai Dershwitz kiejtése után egy tussal kapott ki a 16 között.
Nyolcgólos hátrányból talpra állt a magyar férfi kéziválogatott, de Egyiptom győzött
Az előző olimpián negyedik Egyiptom elhúzott az elején, de Fazekas Gergő vezetésével a magyar csapat eltüntette a hátrányát. A hajrá kiélezett volt, de 35-32-re az afrikai csapat nyert.
A legtöbb elit úszó simán belepisil a medencébe
Amerikai olimpikonok beszéltek erről, hogy elkerülhetetlen a dolog, mert a szűk versenydresszek és a hidratáltság korlátozzák őket.
A tornász Mészáros Krisztofer összetettben bejutott a döntőbe a párizsi olimpián
A párbajtőröző Muhari Eszter nyerte a párizsi olimpia első magyar érmét. A férfi kézilabdázóink és a női vízilabdázóink elvesztették az első meccsüket. A férfi kardvívóink várakozáson alul...
Fejjel lefelé vonták fel az olimpiai lobogót a párizsi megnyitón
Az ötkarikás szimbólumból két karika volt felül, három alul.
Gondolkodik a ló is, meg gondolkodom én is, akkor van eredmény, ha ugyanabba az irányba gondolkodunk
Huszonnyolc év után van újra magyar lovas az olimpián. Kaizinger Balázs egy német istállóból jutott ki. A Deutsche Welle forgatott róla a verseny előtt.
Baki az olimpia nyitóünnepségén: Dél-Koreát Észak-Koreaként mutatták be
A helyi műsorközlő hibázott, a dél-koreaiak a francia kormánynál akarnak panaszt tenni.
Három magyar–magyar párharc is kialakulhat a vívók között az olimpián
Ha két magyar vívó összekerül, az edzők kivonulnak. Már szombaton pástra lép Szilágyi Áron is.
Szilágyi Áron egyből a negyedik aranyáért megy – a magyarok programja szombaton, az olimpia első...
Az úszóink is elkezdik a versenyeket, medencébe ugrik a női pólóválogatott is, amikor végre sebességbe kapcsol az olimpia Párizsban. Értük izgulhatunk szombaton.
Egyenlőség, Eurovízió, lézershow – Párizs új szintre emelte az olimpiai nyitóünnepségek show-ját
Nehéz lesz lepipálni azt, amit Párizs lehozott, főleg, hogy esőben csinálták meg az elmúlt idők egyik legszórakoztatóbb megnyitóját. Örök rejtély, hajós bevonulás, legendák – a párizsi nyitóünnepség...
Kövess minket Facebookon is!